Ugrás a tartalomra

A legnagyobb európai űrprogramban dolgozik a miskolci cég

Létrehozva
Az Európai Űrügynökség (ESA) legnagyobb missziójában vesz részt a miskolci Admatis Kft. Felkérésre egy év alatt gyártottak alkatrészeket a Juice műholdhoz, ami 2022-ben indul majd útjára a Jupiterhez. Ezt mutatták be Veres Pál polgármesternek, Csöbör Katalin országgyűlési képviselőnek és a sajtón keresztül a miskolciaknak.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Miskolcon van olyan cég, ami képes űrkutatással foglalkozni – mondta Veres Pál polgármester. – Ez jól mutatja az általunk elképzelt gazdaságfejlesztési irányt: idehozni vagy meghonosítani olyan világszínvonalú termékek előállítását nagy hozzáadott szellemi értékkel, amelyek kitörést jelenthetnek a városnak. Ez a cég jó példa Miskolc sokoldalúságára és a gazdasági szereplők kiemelkedő szakmai tudására. Büszkék vagyunk az Admatis Kft.-re, ami másokkal együtt városunk jó hírnevét viszi világszerte. Általuk Miskolc felkerült az űrkutatással foglalkozó városok tudományos térképre. Azt gondolom, hogy jó szakemberekkel és kitartással kiváló eredményeket lehet elérni – mondta a polgármester, aki mind a mai napig szívesen emlékszik vissza gyerekkorának csillagászati szakkörére.

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő elmondta, a kormány kiemelt figyelmet és támogatást biztosít a versenyképességi alapból az űriparnak. – A kormány feltett szándéka, hogy a koronavírus okozta gazdasági válságból az ország győztesen kerüljön ki. Bízom abban, hogy a Miskolci Egyetem lesz az űrkutatás és az azt szolgáló mérnökképzés központja. A jövő iparágának, az űripar hazai megszületésének vagyunk tanúi, ezzel Miskolcon a következő években szintet ugrik a fejlődés – fogalmazott a politikus, aki felemlegette az űrkutatás legnagyobb magyarjait, például Kármánt, Bayt és Farkas Bertalant is.

Kép

A feladatról Bárczy Tamás, az Admatis Kft. ügyvezetője és Koczák Péter projektmenedzser számolt be.

Az ESA 2012-ben döntött a Jupiter és jeges holdjainak kutatására induló JUICE (JUpiter ICy moons Explorer) űrszonda megvalósításáról. A jelenlegi tervek szerint a JUICE Dél-Amerikából indul 2022-ben, és 2030-ban érkezik meg a Jupiterhez, ahol legalább három évig végez majd méréseket. Az űreszköz először a Jupiter körüli pályáról vizsgálja a bolygó légkörét, magnetoszféráját, vékony gyűrűit és holdjait. Ezt követően – illetve az Europa és a Callisto holdak vizsgálata után – a Naprendszer legnagyobb holdja, a Ganymedes körüli pályára áll, ahol több hónapot töltve egyre alacsonyabb pályáról fogja vizsgálni a jeges óriásholdat. A Ganymedes és az Europa holdak felszíni jégrétege alatt vízóceánok találhatók, amelyekben az élet kialakulásának feltételei is adottak lehetnek. A küldetés során először kerülhet sor ezek vizsgálatára a Jupiter rendszerében.

A projekt az ESA számára is különleges kihívást jelent technikai szempontból. Rendkívül erős sugárzási környezetben kell működnie az összes műszernek sok éven keresztül, valamint a termikus hatások is különösen nagy terhelést jelentenek az összes alkatrészre.

Először valamennyi részegység külön-külön kerül tesztek alá, majd az interface felületek kölcsönhatásainak a vizsgálata következik. Ezt követi a több ezer elem összeépítése, végül az összeépített szerkezet együttes vizsgálata.

Kép

Az eredeti tervekhez képest a JUICE PEP-NU egy pótlólagosan tervezett, analizált, elkészített többrétegű fóliából készített belső-külső ADMATIS „kabátot” kap. Ez volt az ADMATIS egyik feladata. A „kabát” MLI (Multi Layer Insulation) anyagból készült, magát az anyagot az ADMATIS tervezte és kivitelezte. Az MLI technológia igazi high-tech.

Az ADMATIS részvételét a JUICE programban az ESA és a Külgazdasági- és Külügyminisztérium támogatta.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.
Újra dobogóra állhatott Vincze Réka
MiskolcSportBelföldVilágSzabadidő
Hamarosan ismét nemzetközi színpadon szerepelhet.
Közösségi vacsora, zene, csillagles és Szent Iván-éji varázslat a Szeleta Parkban
MiskolcGasztroSzabadidőKörnyezet
A nyári napforduló estéjén ismét megterül Miskolc közös asztala. A tavaly nagy sikerrel debütált Terülj, terülj… közösségi vacsoraest június 21-én, vasárnap tér vissza. Ezúttal a Szeleta Parkba várják a közönséget, ahol a természet, a zene és a hagyományok találkoznak egy felejthetetlen nyáresti program keretében.
A nyomdafesték sem száradt meg még rajtuk
MiskolcKultúraSzabadidő
Irodalom, zene és személyes találkozások várják az érdeklődőket pénteken 17 órától a Miskolci Akadémiai Bizottság dísztermében. Három új kötetet ismerhet meg a közönség.