A 2-es, a 12-es és a 20-as járatok augusztus 18-tól közlekednek eredeti útvonalukon, a körforgalom másik oldalát ezzel egyidejűleg lezárják, így a Repülőtér/Bosch irányába közlekedő 14-es autóbuszok ettől a naptól nem érintik a Villanyrendőr megállóhelyet, helyette a 2-es autóbuszok Vörösmarty Mihály utca és Centrum megállóhelyek vehetőek igénybe.
Tovább tartanak a munkálatok a népkerti körforgalomnál
Létrehozva
A kivitelező tájékoztatása szerint a tervezettől eltérően, néhány nappal később fejeződnek be a népkerti körforgalom munkálatai.
Ez is érdekelhet
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.
Közösségi vacsora, zene, csillagles és Szent Iván-éji varázslat a Szeleta Parkban
A nyári napforduló estéjén ismét megterül Miskolc közös asztala. A tavaly nagy sikerrel debütált Terülj, terülj… közösségi vacsoraest június 21-én, vasárnap tér vissza. Ezúttal a Szeleta Parkba várják a közönséget, ahol a természet, a zene és a hagyományok találkoznak egy felejthetetlen nyáresti program keretében.