Az ötvenórás iskolai közösségi szolgálat (IKSZ) teljesítése az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele. Általánosságban elmondható, hogy a diákok döntő többsége nem vár a 12. évfolyam végéig az IKSZ teljesítésével. Jellemzően a 10. évfolyam végére teljesítik az előírt óraszámot, így ebben a tekintetben az érettségiző évfolyamoknak nem jelentett gondot a karantén bevezetése. A legtöbb tanuló óvodákban, könyvtárakban, önkormányzatoknál, nyári táborokban lát el feladatot, de akadt olyan diák is, aki a lovas oktató mellett, a gyermeklovaglás elsajátításában segítette a kisebbeket. A tavaszi időszakban, a veszélyhelyzet alatt a tanulók az idősek támogatásában vettek részt, telefonos tájékoztatást nyújtottak és a levelek kézbesítésében segédkeztek. A korlátozások megszűnését követően, a járványügyi előírásokat betartva, újra lehetőség nyílt arra, hogy a közösségi szolgálatot a korábban megszokott módokon teljesítsék a diákok, amelyeknek ellenőrzése és összesítése az adott intézmény feladata – írták kérdésünkre.
Idén is teljesítettek diákok iskolai közösségi szolgálatot
Létrehozva
A karantén alatt is részt vettek a később érettségizők a közösségi szolgálatban, főként az időseket segítették – számolt be róla a Miskolci Tankerületi Központ:
Ez is érdekelhet
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.
Közösségi vacsora, zene, csillagles és Szent Iván-éji varázslat a Szeleta Parkban
A nyári napforduló estéjén ismét megterül Miskolc közös asztala. A tavaly nagy sikerrel debütált Terülj, terülj… közösségi vacsoraest június 21-én, vasárnap tér vissza. Ezúttal a Szeleta Parkba várják a közönséget, ahol a természet, a zene és a hagyományok találkoznak egy felejthetetlen nyáresti program keretében.