Ugrás a tartalomra

Szerdától kapható az idei országtorta

Létrehozva
Magyarország tortája 2020-ban Füredi Krisztián tápiószecsői cukrászmester alkotása. Neve: Kíváncsiság. Aki kíváncsi rá, az már 19-étől, szerdától megkóstolhatja. A Magyarország cukormentes tortája kitüntető címet a Szentivánéji álom elnevezésű édesség nyerte idén.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

Evett már 24 karátos arannyal bevont mandulát? Az idei országtorta elfogyasztásával kipróbálhatja. Miskolcon a Kisgergely Cukrászda kínálja év közben is az ország tortáját, többfélét is. Most is hozzájuk mentünk, hogy megnézzük, hogyan készíti Horváth Zsolt mestercukrász. – Már negyedik éve van szerencsém az ország tortájához. Azt gondolom, kiváló kezdeményezés volt, hiszen jó bemutatkozási lehetőség a cukrásziparnak. Az évről évre kiválasztott torták elkészítése hosszú folyamatot igényel, nyolc órát, és szerintem elég nehéz munka a háziasszonyoknak. Most nagyon gyorsan kell „legyártanunk” négyezer-négyezer-ötszáz szeletet, mert az a tapasztalatunk, hogy a négynapos ünnep alatt ennyi fog elfogyni. Év közben is keresik a korábbi évek tortáit, például a pándi meggyeset vagy a szatmári szilvásat – sorolta.

Kép

A mestercukrász szerint az idei év tortája azért különleges, mert a gyümölcsbetét birsalmából van, ami megosztja az emberek ízlését. – Van, aki nagyon szereti, más meg egyáltalán nem. Ehhez és a piskótalapokhoz társul még egy ropogós réteg, ami már negyedik éve jellemzője az országtortáknak. Az ideiben könnyű krém van, ami nem teszi nagyon édessé. És hogy mik az összetevői? A teljesség igénye nélkül mandula, mandulapaszta, törökmogyoró, zsíros tészta, szárított ostya, birsalmapüré, tojás, fehércsokoládé, sűrített tej, glükózszirup, kristálycukor, étcsokoládé és festék az arany színű mandulához. A bonyolultságát az adja, hogy sok mindent főzni kell benne és mindezt lehűteni. Az összerakása díszítéssel, szeleteléssel együtt már csak fél órát vesz igénybe – mondta Horváth Zsolt, aki bevallása szerint naponta hetven-nyolcvan darabot is elkészít.

Ez is érdekelhet

Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.
Újra dobogóra állhatott Vincze Réka
MiskolcSportBelföldVilágSzabadidő
Hamarosan ismét nemzetközi színpadon szerepelhet.