Ugrás a tartalomra

Egyelőre marad a megbízott igazgató a Földes Ferenc Gimnázium élén

Létrehozva
Fazekas Róbertet bízták meg a Földes Ferenc Gimnázium vezetésével - olvasható az iskola honlapján.
Kép

A Földes Ferenc Gimnázium intézményvezetői feladatait (megbízott igazgató) 2020. augusztus 16. napjától az intézményvezetői pályázat eredményes elbírálásáig, illetve a helyettesi megbízás visszavonásáig Fazekas Róbert általános intézményvezető-helyettes látja el.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az Emberi Erőforrások Minisztérium érvénytelennek nyilvánította a Földes Ferenc Gimnázium igazgatói posztjára kiírt pályázatot még nyár elején, amelyre hárman is pályáztak: Fazekas Róbert igazgatóhelyettes, Kovács Benedek, az iskola fizika-informatika szakos tanára, valamint Hajdu Hajnalka, a sajószögedi általános iskolájának igazgatója, a megyei közgyűlés fideszes képviselője.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.