Ugrás a tartalomra

LMP: a kormánynak többet kellene költenie idősgondozásra

Létrehozva
Ungár Péter szerint nem lehet pénzkérdés azoknak a méltó időskora, akik végigdolgozták a huszadik századot.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Több pénzt kell a kormánynak fordítania az idősgondozásra, meg kell emelni otthongondozási díjat és a szociális dolgozók bérét, valamint bővíteni szükséges az állami idősellátás befogadóképességét – jelentette ki Ungár Pélter, az LMP országgyűlési képviselője csütörtöki miskolci sajtótájékoztatóján.

A politikus hangsúlyozta, Magyarország utolsó előtti az Európai Unióban az idősgondozásra fordított források szempontjából, a magyar kormány tizedik éve nem költ elég pénzt erre a területre, és ez a jövő évi költségvetésben is így marad.

- Öt tíz éven belül tömegesen fognak bezuhanni az idősellátás rendszerébe azok, akik a Ratkó-korszakban születtek meg. Ráadásul egy olyan idősellátásba, amelyik ma-holnap már a jelenlegi rendszerben lévő időseket sem tudja kiszolgálni. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem lesz elegendő az a pénz, amit most költünk erre a területre. Az igazán ijesztő azonban az, hogy nem látszik semmilyen kormányzati szándék arra, ezt az összeget, ami a GDP-nek mindössze a 0.4 százaléka, növeljék. Ez a pénz már most sem elegendő – jelentette ki Ungár Péter.

Az LMP ezért javaslatcsomagot készített a kormánynak – folytatta a politikus – , és az abban foglaltak garantálnák szerinte a  méltó időskort „azoknak a generációknak, akik végigdolgozták a huszadik századot.”

- Növeljék meg az idősgondozásban dolgozók bérét, hiszen több mint tizenötezer álláshely betöltetlen és ez azért van, mert a szociális bértábla megalázó. Bővítse az állam a férőhelyeket, mert nem elegendő a férőhely, és ezt a problémát az egyházi és civil szektor egyedül nem fogja tudni megoldani. Szükséges emellett az otthongondozási díj növelése azoknál is, akik nem gyermeküket, hanem idős hozzátartozójukat gondozzák otthon. Ez az összeg jelenleg 38 és 58 ezer forint között mozog, szerintünk ezt a minimálbér szintjére kell megemelni. Ez 22 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek, és garanciát nyújtana a tisztességes élethez az időseknek, és azoknak is, akik gondozzák őket – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

Ez is érdekelhet

Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.
Újra dobogóra állhatott Vincze Réka
MiskolcSportBelföldVilágSzabadidő
Hamarosan ismét nemzetközi színpadon szerepelhet.