Ugrás a tartalomra

Tájékoztatást várnak az Y-híddal kapcsolatban

Létrehozva
A lakók szerint rengeteg a kérdőjel az egyébként általuk is várt beruházással kapcsolatban, a NIF pedig, úgy tűnik, nem siet a válaszokkal – fogalmazott sajtótájékoztatón Hegedűs Andrea és Szopkó Tibor önkormányzati képviselő.

A lakosság korrekt tájékoztatását kéri Hegedűs Andrea és Szopkó Tibor önkormányzati képviselő az Y-híd rövidesen kezdődő építkezésével kapcsolatban. Szerintük ugyanis sem az érintett lakók, sem ők nem kaptak információt a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től (NIF).

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Hegedűs Andrea aggasztónak nevezte a helyzetet. „Az utolsó információ az volt, hogy az egész város komplex közlekedésére kiható beruházásnak már készen vannak a kiviteli tervei. Azt mind jól tudjuk, hogy szükség van a szintbeli vasúti kereszteződés megszüntetésére és a Belváros-Martin-kertváros-Tiszai pályaudvar kapcsolat nagyobb kapacitására, hiszen ez által a martinkertvárosiak és a szimaiak gyorsabban és egyszerűbben juthatnak el a belvárosba és a Tiszai pályaudvarra is. A kérdés az, hogy a két és fél éves építkezés hogyan zajlik majd a hétköznapokban? A helyiek a beruházó és kivitelező által többször lemondott tájékoztatások okán aggódnak az építkezés miatt; nem tudják, hogyan befolyásolja majd az életüket” – hangsúlyozta.

A képviselő kijelentette, támogatja a beruházást, viszont elvárja, hogy a lakossággal kommunikáljon a NIF. A város lakói és képviselői ugyanis magukra maradtak a kérdéseikkel.

Kép

Magukra maradtak

„Rengeteg a kérdés és a jogos elvárás. Szeretnénk, hogy a munkák alatti forgalmi rendet egyeztessék a lakossággal, valamint azt is, hogy biztosítsanak alternatív közlekedési lehetőséget a lezárandó útszakaszt igénybe vevő közel húszezer embernek. Elvárjuk, hogy oldják meg a városrész megközelítését a mentők, tűzoltók, rendőrség számára. Az iskolakezdéshez közeledve adjanak információt a megterhelő reggeli csúcsforgalom kezelésére vonatkozóan! Kérjük, gondolják át, hogy a területen levő iskolák közösségének tagjai ne másfél-kétóra utazási többlettel érjenek el a munkahelyükre! Keressenek megoldást a mozgáskorlátozottak területi elszigeteltségére és a fogyatékkal élők intézményeinek megközelítésére!" – foglalta össze a lakossági problémákat.

Továbbá tájékoztatást kérnek – tette hozzá Hegedűs Andrea – a gyalogos-, és kerékpáros-forgalom biztosításáról, zajvédelemről, zöldterületek és lakóingatlanok védelméről és a biztonságos mentőútvonalak kiépítéséről is. Kijelentette továbbá, önkormányzati képviselőként támogatja azt az online petíciót, amiben a fejlesztésben érintett helyiek kérnek megfelelő és elvárható tájékoztatást a NIF-től.

Kép

Minden eleme kell

Szopkó Tibor hozzátette, az Y-híd beruházás nagyon fontos Miskolcnak, de a projektnek csak akkor van értelme hosszútávon, ha annak minden eleme megvalósul – beleértve a Kandó Kálmán tér és a József Attila utcai útfejlesztést is.

„Ezzel válik teljessé a projekt, hiszen így nemcsak a Szirmán és a Martinkertvárosban élők tudják könnyebben megközelíteni a belvárost, hanem a Miskolcon áthaladó forgalom is valóban ki tudja kerülni a Búza teret és a település belvárosi részét” – tette hozzá.

Kép

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a tervek szerint a teljes beruházás több mint tizenhárom milliárd forintba kerül, és várhatóan 2022-re készül el.

A képviselők felvetéseivel kapcsolatosan kérdéseket intéztünk a beruházó NIF Zrt-hez is. Amennyiben válaszaik megérkeznek, azzal cikkünket frissítjük.

Ez is érdekelhet

Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.
Újra dobogóra állhatott Vincze Réka
MiskolcSportBelföldVilágSzabadidő
Hamarosan ismét nemzetközi színpadon szerepelhet.