Ugrás a tartalomra

Csütörtökig ismétléssel jelentkezik a Miskolc TV

Létrehozva
Elővigyázatossági okokból mától csütörtökig nem gyárt műsorokat a Miskolc Televízió. Ez idő alatt ismétlésekkel és magazinokkal jelentkezik majd a csatorna.

Vasárnap derült ki, hogy a minap.hu egyik újságírója koronavírussal fertőzött. Az első tünetek észlelését követően már nem ment be munkahelyére dolgozni. Ennek szerdán lesz két hete. A Mikom Nonprofit Kft. ügyvezetője azonnal home office-t rendelt el azon munkaköröknél, amelyeknél megoldható az otthoni munkavégzés. Hétfőn reggel pedig az ÁNTSZ-szel egyeztetve, a televíziónál is a szüneteltetés mellett döntöttek a kéthetes megfigyelési időszak lejártáig, azaz szerdáig. Csütörtöktől már rendes műsorrend szerint várja majd nézőit a Miskolc TV.  

Ez is érdekelhet

Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.