Mint írják, 2021. január 1 – március 31. között értékkülönbözetes cserére lesz lehetőség az MVK Zrt. jegy-és bérletpénztáraiban, valamint az ügyfélszolgálaton. Gyűjtőjegyek esetében értékkülönbözetes cserére csak a bontatlan tömbök esetén lesz lehetőség.
Év végéig használhatjuk a régi vonaljegyeket
Létrehozva
A 2012. január 1. óta forgalomban lévő vonaljegyek és gyűjtőjegyek 2020. december 31-ig korlátozás nélkül használhatók fel utazásra - közölte az MVK Zrt.
Ez is érdekelhet
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.