Ugrás a tartalomra

Újabb orvosi műszerrel gyarapodott a GYEK eszközparkja

Létrehozva
A vadásztársadalom összefogásának köszönhetően újabb orvosi műszerrel gyarapodott a GYEK eszközparkja. Az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. felajánlásának köszönhetően, augusztus 25-étől ugyanis már egy endoszkópos kamerarendszer is segíti a kis betegek gyógyulását.
Kép

Nagy Gábor orvosigazgató hangsúlyozta: a vadászok nem először támogatták a kórházat. A karácsonyi ünnepkör előtt általában anyagi felajánlás érkezik a szervezetektől, de például a koronavírus miatt kialakult járványhelyzet első időszakában kétszázötven adag szarvaspörköltet kapott ajándékba az intézmény.

Hauser Péter, a GYEK vezető főorvosa, az Onkohaematológiai és Csontvelő Transzplantációs osztály osztályvezetője bemutatta az eszközt, mint mondta, komoly segítséget jelent a használata a betegellátásban.

Kép

Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott: a mintegy két és félmillió forint értékű műszer beszerzése egy országos akciónak köszönhető,  2019. decemberében ugyanis Magyarországon első ízben rendezték meg az országos jótékonysági vadászatot, amely az ország összes megyéjében, azaz 19 megyei helyszínen zajlott. A jótékonysági vadászat célja az volt, hogy a magyar vadásztársadalom önzetlen összefogása révén hiánypótló orvosi eszközök beszerzése történjen a kijelölt kórházak gyermekosztályai részére. Ennek egyik állomása Miskolc és a Borsod megyei kórház Gyermekegészségügyi Központja. A szakszemélyzet választotta ki a szükséges eszközt, ennek az egyeztetésnek köszönhető a mai átadási ünnepség.

Kép

A rendezvényen részt vettek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vadászok is, így Godzsák Tibor, a Bodrogközi Vadgazdálkodási Tájegység fővadásza és Puskás Gábor, a Fony és Környéke Földtulajdonosok Vadászati Egyesületének elnöke.

Az egészségügyi intézmény menedzsmentje az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft-t mint felajánlót üdvözölte a Támogatók Társaságának közösségében is.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.