Ugrás a tartalomra

Ugyanaz a cső tört el

Létrehozva
Másfél hónappal ezelőtt tört el egy 300-as főnyomócső a Kis-Hunyad utcában, akkor kijavították a hibát. Most ugyanennek a csőnek egy másik szakasza mondta fel a szolgálatot. Több lakásban nincs víz, a forgalmat elterelték.
Kép
Fotó: Zsadányi Karolina

A Kis-Hunyad utca 49-51. szám előtt tört el egy főnyomócső szerda délelőtt. Antal Tamás, a MiVíz üzemeltetési osztályának vezetője elmondta, ez ugyanaz a cső volt, ami már másfél hónappal ezelőtt gondot okozott. – Egy másik szakaszon történt most a csőtörés, ami azt eredményezte, hogy több lakást is ki kellett zárnunk a szolgáltatásból, míg elhárítjuk a hibát. Ennek idejét még nem tudom megmondani, bízom abban, hogy a délutáni órákban megoldjuk a problémát, de addig is a helyszínen biztosítottunk lajtos kocsit. A forgalmat pedig a párhuzamos utcába tereltük – mondta a szakember.

Kép

A kizárás érinti a Kis-Hunyad utcai szolgáltató házat, a páratlan oldalt a 39-61. számig, valamint az 56., 58. és 60. számot a páros oldalon. Ez utóbbiak családi házak.

A városháza közleményében hozzátette, a szolgáltatás kimaradással érintett ingatlanok számára a MIVÍZ Kft. lajtos kocsival biztosítja az ivóvíz ellátást. Hangsúlyozták, a hiba elhárításán a cég munkatársai jelenleg is dolgoznak, az ivóvíz szolgáltatás várhatóan a délutáni órákra helyreáll.

Hozzátették, az érintett útszakasz teljes körű helyreállítása a következő hét folyamán fog megtörténni.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.