Ugrás a tartalomra

Helyzetértékelést tartott a miskolci Operatív Törzs

Létrehozva
A koronavírusos megbetegedések számának emelkedése miatt Veres Pál polgármester kedden összehívta a miskolci Operatív Törzset. Az egyeztetés célja a helyzet értékelése volt, valamint, hogy felkészüljenek a járvány valószínűsíthető második hullámának megelőzésére.

A megbeszélésen önkormányzati intézményvezetők, a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatainak vezetői, valamint az ellenzéki pártok képviselői is részt vettek.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

A vírushelyzet miatt az oktatási intézményeknek az Állami Egészségügyi Ellátó Központ biztosítja a fertőtlenítőszereket, az óvodáknak pedig az önkormányzat. Előbbi induló készletet biztosított az önkormányzat számára, amit vasárnap vettek át a Polgármesteri Hivatal munkatársai. Az önkormányzati fenntartású intézményekben felkészültek a tanévkezdésre, hétfőn átvehették a fertőtlenítőszereket, illetve kellő mennyiségű és minőségű védőeszközt, maszkot és gumikesztyűt is.

Veres Pál arra kérte az MVK Zrt. szakembereit, hogy folyamatosan figyeljék az utasforgalmat, és a járványhelyzet miatt, ha szükséges, azonnal avatkozzanak be. Ez a gyakorlatban azt jelenti, amennyiben indokolt, plusz járatokat indíthat a közlekedési vállalat.

Kép

A város fenntartásában lévő idősotthonok esetében is a járványügyi intézkedések fokozott betartását kérte a polgármester. Mivel ezen gondozóintézményekben a területileg illetékes járványügyi hatósággal történt egyeztetést követően rendelhető el látogatási tilalom, így az intézmény vezetése levélben fordul a szervezethez, hogy az önkormányzat által fenntartott idősotthonokkal kapcsolatban is hozzák meg ezt a szigorítást. Addig is ezen intézményekben csak lázmérés után történhet a látogatás, a lakók kizárólag a kertben fogadhatnak vendéget, betartva a 2 méteres távolságot, maszkviselés kötelező. Azon lakókhoz, akik ágyban fekvők, még szigorúbb intézkedések mellett mehetnek látogatók. Természetesen a távolságtartás, maszkviselés itt is kötelező.

Kép

A miskolci középiskolák esetében már most is van eltérés a tanítási napok kezdési időpontjában. A következő napok tömegközlekedési jelentései és a járványhelyzet alakulása azonban elképzelhető, hogy további módosítást is igényel majd. Veres Pál éppen ezért, ha indokolttá válik, a tanítási nap kezdési időpontjának módosítását indítványozza a Miskolci Tankerületnél.

Kép

Mivel a járványveszély nem múlt el, sőt úgy tűnik, újra támad, ezért Miskolc önkormányzata arra kéri a miskolciakat, tartsák be a higiéniás szabályokat, a megfelelő távolságot, viseljenek maszkot, gyakorta fertőtlenítsék a kezüket.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.