Ugrás a tartalomra

Idén is rendőrök vigyázzák az iskolák környékét

Létrehozva
A rendőrség célja az, hogy a gyerekek biztonságban legyenek a gyalogátkelőkön és a közterületeken is.
Preview Image
Becsengettek - Mocsári László képgalériája

A tanévkezdéshez kapcsolódóan idén is fokozottan ellenőrzik az óvodák és iskolák környékét a rendőrök – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője.

Pitkó László elmondta, minderre azért van szükség, mert a tanév indulásával évről-évre megnövekszik a forgalom a tanintézmények előtt a rendőrség célja pedig az, hogy a gyermekek biztonságban beérjenek a tanórákra, illetve ugyanolyan biztonságban mehessenek haza.

Kép
Pitkó László - Fotó: Mocsári László

- Az elmúlt évekhez hasonlóan most is szeretnénk megakadályozni azt, hogy a gyerekek közlekedési baleset áldozataivá váljanak. Számítani kell arra, hogy a reggelente kialakulhatnak dugók, hiszen legtöbben az utolsó pillanatban indulnak az iskolába, így egyszerre is érnek oda. A szülőktől azt kérjük, hogy akik tehetik,próbáljanak meg korábban elindulni és tartsák be az alapvető közlekedési szabályokat: így például a gyerekeknek ne engedjék, hogy az úttest felé a bal oldalon szálljanak ki az autóból. Sőt, ha van rá lehetőségük, kísérjék is be őket az iskolába – mondta Pitkó László.

Hozzátette, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében idén több mint kétszázötven intézményben indult el az oktatás, ahol a biztonságos közlekedést kétszáznál is több iskolarendőr figyeli, akiknek a miskolci polgárőrség és a rendészet is segít.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.