Ugrás a tartalomra

Növelik a Salkaházi-támogatást

Létrehozva
Szeptembertől október végéig igényelhetik az érintettek a 10 százalékkal, 11 ezer forintra növelt Salkaházi-támogatást – egyebek mellett erről is döntött a közgyűlés.

1000 forinttal, azaz 10 százalékkal nő a Salkaházi programban kifizethető éves támogatás összege, amint az a Nagy-Miskolc programban is szerepelt. Az érintettek erről szeptemberben, levélben kapnak értesítést. Igényelniük október végéig kell, magát a támogatást pedig még karácsony előtt megkapják. A rendezvények megtartását a vírushelyzet befolyásolja majd, hiszen éppen az idősek a leginkább veszélyeztetettek. Az idősekkel foglalkozó civil szervezetek egyszeri, 50 ezer forintos, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak az önkormányzatnál.

De másról is döntöttek a városatyák az augusztusi közgyűlés alkalmával. Az is örömteli változás, hogy a lakásfenntartási támogatás már egy egész évre kérhető, havi 3000 forintos összeggel, ami ráadásul már nemcsak fűtési, hanem közüzemi felhasználást is lehetővé tesz. A közterületeken kivágott fák lakásfenntartási támogatásként is igényelhetők.

Továbbá: a vírushelyzet miatt valamennyi kérelmet be lehet nyújtani elektronikusan is a digitális ügyintézés keretében.

Ugyancsak a vírushelyzet miatt az éves parkolóbérletek egy hónappal hosszabb ideig, 2021. február 20-áig lesznek érvényesek. Ez az április 5-ig megváltott, teljes éves, zónás és kombinált bérletekre vonatkozik.

Kép
Fotó: Mocsári László

Fontos változás, hogy 2021. január 1-jétől az ország egész területén tilos lesz avart égetni. Megelőzve az országos jogszabályt, ez a tiltás Miskolcon már korábban, most szeptembertől életbe lépett. Erre azért van szükség, hogy javuljon a levegő minősége, mérséklődjön a szmog – ez akár már ebben a téli szezonban is elérhető célkitűzés. A városban egyébként jelenleg is megoldottnak mondható a zöldhulladék elszállítása, így égetésre nincs is komoly szükség.

A miskolci oktatási rendszert érintő változás, hogy szeptember 1-jétől a Komlóstetői Általános Iskola átkerül a református egyház fenntartásába.

A képviselők döntöttek arról is, hogy kedvezményesen kapjon ingatlanhasználati lehetőséget több helyi civil szervezet – köztük polgárőr egyesület, daganatos betegekért dolgozó alapítvány, a barlangi mentők, a Dialóg Egyesület, a Cirmi Rádió és a Máltai szeretetszolgálat is.

És végül: a képviselőtestület felhatalmazta Veres Pál polgármestert, hogy a kormányzat felé közvetítse, hogy ne lehessenek ugyanazon munkakörben területenként, országrészenként eltérőek, alacsonyabbak a fizetések.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.