Ugrás a tartalomra

Az új strandról kvaterkáztak

Létrehozva
Pódiumbeszélgetést hallgathattak, akik ellátogattak az Avasi Kvaterkára szombaton. A meghívott vendégek Miskolc turizmusáról beszélgettek: milyen változások lesznek annak fényében, hogy decemberben átadják az új fürdőkomplexumot Miskolctapolcán?
Kép
Fotó: Végh Csaba

Az esemény fő szervezője a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület volt. Szendrei Mihály bemutatta a szervezetüket, ami csaknem száz taggal rendelkezik. – Célunk tagjaink segítsége a rendezvények szervezése mellett. Most a pandémia miatt nagyobb segítségre van szükségük a szolgáltatóknak, mint máskor, hiszen ebben az évben nehéz helyzetbe került a turizmus. Köszönhetően azonban a vállalkozók leleményességének, sikeres szezont tudhat maga mögött Miskolc – mondta az elnök, majd hozzátette, ehhez persze nagyban hozzájárultak a városban található attrakciók. – Például a Diósgyőri vár, Lillafüred, a belváros, a kilátó, amik folyamatosan újulnak meg. Kiemelném a fürdőket és azok környezetének fejlesztését, amiknek következtében elmondható, hogy egyebek mellett a miskolctapolcaiak környezete is megváltozik. Mindez hozzásegít minket ahhoz, hogy büszkék legyünk városunkra – hangsúlyozta.

Orosz Eszter, a MIDMAR Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a vendégéjszakák negyven százaléka Miskolctapolcán realizálódik. – A négy desztináció közül (történelmi Avas, Diósgyőr, Lillafüred és Miskolctapolca) ezért is nagyon fontos ez a városrész, és bír majd rendkívüli jelentőséggel az épülő fürdő, ami magas minőségű lesz. Családosok és fiatalok számára is különleges lehetőségeket rejt majd magában. Marketingje már elindult, kezdve a komplexum névválasztásával, amibe a miskolciak is beleszólhattak – mondta.

Lengyel Katalin, a Miskolc Holding Zrt. projektirányítási igazgatója az építkezésről beszélt. – Jó ütemben halad, hetvenöt százalékos a készültsége. December elejére prognosztizáljuk a nyitást. A két fürdő most még nem lesz összekötve, de hamarosan ez is megtörténik – mondta, majd elárulta, öt épületből áll majd. – Az első a beléptetési pont lesz, a második egy ötszáz fős étterem terasszal, itt lesznek az öltözők is. A harmadik a családi csarnok, a negyedik a tinédzsereknek szól, ahol VR-szemüveggel lehet lecsúszni, amin ötféle program közül választhatnak. Az ötödik csarnok pedig a kisgyermekeseké – sorolta az igazgató, aki elárulta, Miskolctapolcán további fejlesztéseket is terveznek. – A csónakázó tó iszaptalanítása, szökőkútjának zenélő fényjátékkal való ellátása, továbbá pluszban egy új játszótér van tervben, hogy mindez méltó környezet legyen a két fürdő között. A valószínűsíthető forgalomnövekedés miatt útfejlesztésre is szükség lesz, valamint egy kerékpárútra Görömbölytől Tapolcáig – sorolta Lengyel Katalin.

Kép

Globálisan milyen hatása lesz az Ellipsumnak?

Szendrei Mihály szerint ki kell aknázni a fürdő lehetőségeit. – Reméljük, új beruházások is lesznek: szállásfejlesztések, útfelújítások. Nemcsak Miskolc, hanem térsége is profitál majd jelentős mértékben. Az ingatlanárak emelkedni fognak, a befektetői kört megmozgatja majd.

Orosz Eszter kifejtette, a szakemberek bíznak abban, hogy a turisták több vendégéjszakát töltenek majd Miskolcon, mint eddig. – Meghosszabbítja a turisztikai szezont is, hiszen négy évszakos lesz. Jelenleg négyszázezrres a Miskolctapolcai Barlangfürdő éves látogatottsága, a Miskolctapolcai Strandfürdőé pedig nyolcvanezer. Abban bízunk, hogy az újat két-, akár kétszázötvenezren látogatják majd évente.

Lengyel Katalin reményét fejezte ki, hogy a turisták, főleg a külföldi, határmenti településekről hosszabb időt töltenek itt, mint most, hiszen jelenleg az a szokásuk, hogy csak négy-öt órára jönnek Miskolcra, amit főként a Barlangfürdőben töltenek.

Kép

Nemzetközi figyelmet is felkeltett az Ellipsum

Lengyel Katalin elmondta, a munka különböző fázisaiban részt vett Wolfgang Vanek elismert osztrák tervező.  

Orosz Eszter szerint Közép-Kelet Európa legexkluzívabb fürdője épül Miskolcon. – Már most büszkélkedhetünk azzal, hogy a Miskolctapolcai Barlangfürdő vendégeinek húsz százaléka külföldi. Főleg a határmenti országokból és Lengyelországból érkeznek. Azt gondolom, az új fürdőkomplexum is felkelti majd a külföldi turisták érdeklődését.

Szendrei Mihály úgy véli, Európa nagyvárosaival fogunk versenyezni hamarosan, már csak az újdonság ereje miatt is. – Lenyűgöző a mérete a fürdőnek, már kétszer jártam körbe. Főszezonban a szálláshelyek így is telt házzal üzemelnek, szükség lesz újakra, mint ahogy további szórakozási lehetőségekre is.

Kép

Turisztikai fejlesztések még!

A kvaterka végén Lengyel Katalin kitért a fürdő utáni legnagyobb beruházásokra. – A Diósgyőri vár és környékének fejlesztése 15,8 milliárdos támogatást kapott, amihez a saját erő másfél milliárd. Ebből tetőt kap a vár és a bástyák, benne van a romos bástya felújítása, étterem kialakítása a kilátóteraszon, négy bástyapárt terveztek a szakemberek a külső várban, a vizes árkot is megújítjuk, bár az eredeti elképzelés szerinti víz nem lesz benne. Ezeken túl sétány lesz a kontrafalon, a környék zöldterületeinek fejlesztése is benne van a programban, mint új parkolóhelyek kialakítása – mondta, hozzátéve, megújítják a Kisavasi Amfiteátrumot, az Avastetőt, folytatódik a csapadékvíz-beruházás, kerékpárutat terveznek Diósgyőr és Lillafüred közé. – Ennek a terve már megvolt, de nem kaptunk engedélyt rá, úgyhogy újra kellett tervezni, amihez minden érintett hozzájárult, úgyhogy végre nincs akadálya a megvalósulásnak – mondta Lengyel Katalin, aki befejezésképpen elmondta, a Herman Ottó Múzeumnak új szárnyat építenek, hogy Barna György népviselet-gyűjteményét elhelyezhessék.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.