Ugrás a tartalomra

Folyamatosan ellenőrzik a maszk viselését

Létrehozva
A közlekedési cégeknek nincs is más választásuk, hiszen a járműveken való maszkviselést kormányrendelet szabályozza a járványidőszakban.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Javult a maszkviselési hajlandóság Miskolcon, de még mindig sokszor előfordul, hogy az utasokat figyelmeztetni kell, mert leveszik a maszkot – ezt a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) írta érdeklődésünkre. Az MVK leszögezte, több csatornán - honlapjukon, Facebook-oldalukon, hangos utastájékoztatás keretében - is felhívják a figyelmet arra, hogy a kötelező maszkviselést a járműveken kormányrendelet írja elő.

Legtöbben együttműködnek

- Elsőajtós felszállási rend alkalmazása esetén járművezetőinknek lehetőségük van arra, hogy a maszk viselését ellenőrizzék. Amennyiben egy utas maszk nélkül száll fel, felhívja a figyelmét erre, és a megtagadása esetén a szankciókra is. Amennyiben a felszállás valamennyi ajtón biztosított, a maszkviselés ellenőrzése kizárólag jegyellenőreink által történhet, így ők hatékonyan tudják segíteni a sofőröket. A jegyellenőrök munkáját alkalomszerűen a miskolci rendészet munkatársai is segítik. Van arról is tudomásunk, hogy a rendőrség munkatársai ellenőrizték a maszk használatát – írták.

Arra is volt már példa, hogy a maszkviselés megtagadása miatt ki kellett zárni az utazásból utast, de inkább azt tapasztalják, hogy figyelmeztetés után együttműködővé válnak az emberek. „Ugyanakkor előfordulhat, hogy a maszkot az utasnak egészségügyi okból kifolyólag, például rosszullét miatt kell levennie"– közölték. Leszögezték: utóbbi, egyedi eseteket igyekeznek megértően kezelni.

A vasúton és a távolsági buszokon is

A MÁV és a Volánbusz nagy hangsúlyt fektet arra, hogy felhívják az utazóközönség figyelmét a kötelező maszkhasználatra. A két országos közlekedési cég azt írta, jegyellenőreik útján és különböző utastájékoztatási eszközökön keresztül folyamatosan figyelmeztetik az utazóközönséget arra, hogy ez kötelező, de múlt hétvégén rendőrök is ellenőrizték a nagyobb buszpályaudvarokat.

A tanévkezdéshez kapcsolódóan a MÁV és a Volánbusz is maszkot adott utasainak: a vasúttársaság a legnagyobb forgalmat bonyolító budapesti állomásokon, a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvaron összesen 10.000, a volán pedig országszerte 20 autóbusz-állomáson mintegy 5000 szájmaszkot osztott ki.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.