Ugrás a tartalomra

Strandok kihasználtsága nyáron, a karantén után

Létrehozva
A Selyemréti Strandfürdő és a Miskolctapolcai Strandfürdő május 30-ával, míg a Miskolctapolca Barlangfürdő június 27-ével indult neki a nyári szezonnak. A két szezonális intézmény idén is a megszokott számokat produkálta.
Kép

Szigorú korlátozásokkal indíthatták el a strandokat az idén nyáron Miskolcon, ezen előírások betartása mindannyiunk közös érdekét és biztonságát szolgálta. A járványhelyzetre tekintettel kötelezővé tették a szájmaszk viselését a pénztáraknál és a kiszolgálóegységeknél, jegyvásárlás előtt mérték a vendégek testhőmérsékletét. A strandok területén fertőtlenítő pontokat alakítottak ki. Az egyidejűleg bent tartózkodók számát pedig az előírásoknak megfelelően korlátozták.

Kezdetben az emberek, ahogy máshol, úgy itt is még bizonytalanok voltak a járványhelyzet megszűnésével kapcsolatban, azonban nem telt sok időbe, hogy a vendégek elfelejtsék a COVID okozta riadalmakat. Szépen gyarapodott a látogatók száma hétről hétre. A júniusi kedvezőtlen időjárás miatt a két szezonális strand forgalma elmaradt az előző évihez képest. A jó idő beköszönte és az iskolák bezárása azt eredményezte, hogy a tavalyi hasonló időszakhoz közeli számokat tudtak produkálni mindhárom strandon. Az emberek bizonytalansága miatt a nyaralási szokások módosultak, így a Barlangfürdőben megnőtt a belföldi turisták aránya. Azonban ez sem tudta maradéktalanul pótolni a kieső külföldi vendégek számát. A szezon csúcspontja az augusztusi hónap volt.

– Összességében azt mondhatjuk, hogy a járványügyi helyzethez mérten szép számokkal zárjuk a szezont –írta kérdésünkre válaszolva a Miskolci Fürdők Kft. – Sajnos a kiadott, érvényben lévő kormányrendeletek az idei nyárra tervezett programjainkat felülírták, azokat nem tudtuk megtartani. Az őszi hónapokban azonban a szauna szerelmeseinek fogunk kedveskedni, tartunk majd különleges éjszakai szauna-ceremóniákat. Szeptember 12-én pedig megünnepeljük a mindenki által jól ismert és mára a Barlangfürdő szimbólumává vált betonkagyló 50. jubileumi születésnapját. Az eseményen rengeteg program és nyereményjáték várja az érdeklődőket.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.