Ugrás a tartalomra

Utak, hidak: „megörököltük” és „fájni fog”

Létrehozva
Számos útépítési jellegű beruházás előkészítése lezajlott az utóbbi években az önkormányzat és az állam részéről, ám a tényleges építések valamiért mégsem kezdődtek el. Ahol mégis, ott hibás a végeredmény, javítandó. A tavaly hivatalba lépett önkormányzati vezetés „megörökölte” ezeket a projekteket, és ahol csak lehet, igyekszik rajtuk csiszolni, finomítani, pótolni az elmaradt egyeztetéseket a városlakókkal. Emiatt tűnik úgy, hogy valósággal egymásra torlódtak az útlezárások és egyéb korlátozások a megyeszékhelyen.
Kép
A legnagyobb beruházás az Y-híd lesz.

„Ki az a ..., aki úgy szervezte, hogy egyszerre legyen lezárva a ...?” – fogalmazták meg az internetes fórumokon többen csodálkozásukat és aggályaikat a jelenlegi miskolci közlekedési helyzettel kapcsolatban. A kihagyott jelző általában drasztikus kifejezés, a kérdésvégi felsorolás pedig rendszerint a Kis-Hunyad, Kiss Ernő, Kossuth, Petőfi, Görgey utcákat, valamint az avasi csapadék-vízelvezetést tartalmazza. És akkor még ott van a közelgő Y-hídas nagyberuházás, ami a Vörösmarty utca környékét és Martinkertvárost, Szirmát, az ott lakók életét fogja meghatározóan befolyásolni idén ősztől, de főleg jövő tavasztól, egészen 2022 végéig.
A kinek „köszönhető” mindez kérdésére könnyű válaszolni: a jelzett projektek kitalálása, tervezése, előkészítése, megpályáztatása a Kriza Ákos-féle önkormányzati vezetés ideje alatt zajlott le. Csakhogy a Kiss Ernő utcai burkolatcsere kivételével ezeket halogatták. Éppen ezért a megvalósítás az új polgármesterre és munkatársaira maradt.

A déli tehermentesítővel sem sokkal jobb a helyzet: ott a tavalyi választás elé időzített „kampány-beruházást” olyan minőségben valósították meg, hogy kevesebb mint egy év múltán máris javíttatni kellett az aszfaltot. A többi projekt pedig nem halasztható tovább, el kell-kellett kezdeni mindet idén, különben oda a pénzforrás. Hogy az elkerülhetetlen útlezárások sok esetben ugyanazokra a hetekre-hónapokra esnek városszerte, sőt, jelenleg épp a tanévkezdés napjaira is, a fentiekből következő szomorú következmény, a korábbi halogatás és rossz előkészítés maradványa.
Akárhogy is alakult, az önkormányzatnak most nem lehet más feladata, mint a nehézségek ellenére biztosítani a városlakók számára, hogy a lehető legkevesebb kényelmetlenség mellett folyjanak le az építkezések.

Kép
A déli tehermentesítőn garanciális javításokat kellett végezni. (Fotó: Juhász Ákos)

Vegyük tehát sorra a legfontosabb kikerülnivalókat a belvárosban.
Már tavasszal elindult az avasi csapadékvíz-elvezetési projekt, amely a hegyoldalban házzal, pincével rendelkezők életét nehezíti meg, várhatóan még novemberig. Utána azonban mindenképp biztonságosabb lesz a helyzet az Avason és számos utacska is járhatóbb, kényelmesebb lesz. Ehhez kapcsolódnak a Görgey-körforgalomnál, illetve a Petőfi–Dayka kereszteződésekben elengedhetetlenné vált kisebb beavatkozások, amelyek néhány napos részleges útlezárásokkal jártak.
Augusztusban kezdődhetett a Kis-Hunyad és Kossuth utcák aszfaltozása; pontosabban a tényleges aszfaltozás csak később, mert előbb, heteken át, a különféle közművesek (kábel, ivóvíz, stb.) dolgoztak-dolgoznak a földfelszín alatt a vezetékeikkel. A teljes befejezést októberre várhatjuk.

Kép
A Kis-Hunyad utcában is egy korábban eltervezett beruházást valósítanak meg. (Fotó: Végh Csaba)

Jöhetnek a hamarosan következő újabb nagyberuházások. Ezek közül röviden említjük csak a Thököly utcai (a Kiss Ernőre vivő) híd újjáépítését, ami leromlott állapota miatt vált elodázhatatlanná. Továbbá a Dayka Gábor utca „átkötését” a Meggyesalja felé, amely házak elbontásával és egy teljesen új utca megépítésével jár majd. A helyzet faramuciságát mutatja, hogy a jelenlegi önkormányzat illetékes szakemberei nem minden tekintetben értenek egyet ennek az utóbbi beruházásnak az indokoltságával – ám az előző helyhatóság előkészítette, megszavazta, állami szervekkel jóváhagyatta; immár szinte lehetetlen elállni tőle. (Mert ha igen, az eddigi megkapott pályázati összegeket vissza kellene fizetnie Miskolcnak.) Haszna lesz mindenképp: megszűntethetővé válik majd a Szent István tér mögötti zöldterületet kettészelő, valódi parkként való használatát megnehezítő Kálvin utca. A házbontások már idén elkezdődhetnek. Még egy mondat a Thököly-hídról is: a jövő tavasszal esedékes munkálatok idején természetesen megszűnik majd egy időre a déli és az északi tehermentesítő utak összeköttetése (a Thököly utcán), ami szintén nem teszi könnyebbé a következő időszakok miskolci közlekedésszervezését.

Veres Pál polgármester, érzékelve, hogy nagyon sok a tisztázatlan probléma vészesen közelgő építések és lezárások kapcsán az Y-híd ügyében, hamarjában kezdeményezte, hogy fórum keretében találkozhassanak a martintelepiek, szirmaiak, Vörösmarty városrészbeliek, az önkormányzati képviselők, civil szervezetek és szakemberek a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezetőivel, amelyre nevezettek, valamint Csöbör Katalin országgyűlési képviselő is elfogadta a meghívást. A rendezvényt augusztus 31-én tartották a Városházán. Ezen hangzottak el az alábbiakban idézett mondatok: kérdések az előbbiek, válaszok az utóbbiak szájából.

Kérdések és aggályok
– A Vörösmarty–Király utcai turbókörforgalom jelentette forgalomnövekedést a csatlakozó infrastruktúra bírja-e?
– Nem forgalmat generálni szeretnénk. Hanem élni. Erre ez a terv nem jó. Miért a 30 évvel ezelőtti gondolkodás köszön vissza?
– Miért nem tették rendbe a teljes Bogáncs utcát az elterelendő forgalomra?
– Miért nem készítették elő a már régen megtervezett átkötést a Miskolci út és a tapolcai elágazás között?
– Többletforgalom zúdul majd a Tiszai pályaudvar előtti területre, a villamos- és buszpályaudvar útszakaszaira?
– A Csokonai utca meghosszabbítása alternatív útvonalat kínálva, miért nem csinálják meg?
– A megemelkedő felüljáró felhajtójánál a lakóházak ablakait el fogja takarni az út? Vagy a zajvédő fal? A lakók be tudnak majd állni a saját udvarukra kocsival? Az aggódó lakosok eddig hiába keresték kérdéseikkel a NIF-et!
– Előzetes forgalomszámlálás sem történt. Meggyőződésünk, hogy sokszorosan túltervezett a „turbóborzalom”. Több lámpa, gyakoribb piros-zöld váltás, több megállás, több indulás az autóknak – több por és több zaj! Itt sok ezer ember él! A város azért küzd, hogyan tudná egészséges levegővételhez juttatni a lakosait. Azt mondják, csökkenni fog a szennyezés? Képtelenség.
– A kormányzati beruházásból kihagyott dolgokat nem kellene átpasszolnia az önkormányzatnak...

Válaszok és ígéretek
– Ez nem olyan mérvű forgalomterelés, ami teljesen felborítaná a város életét.
– A korábbi döntéshozók szerint nem kerékpáros gerincvonal a híd.
– Turbókörforgalom: nincs más műszaki megoldás a belváros tehermentesítése érdekében.
– Dugó biztos hogy lesz a terelőutakon. A buszok is dugóban fognak állni. Ez elkerülhetetlen. A Tiszainál is meg fog nőni a forgalom. Biztos, hogy nehéz lesz a lakosoknak. De a végeredmény fogja ezt kompenzálni. A „nagy egésznek” kell megoldást adnia.
– A liftet vandálbiztos kivitelezéssel készítjük. Majd biztos itt is lesznek kamerák...
– Ez van. Ezek az adottságok. Mivel a kivitelezés fázisa kezdődik, a legtöbb kérés már nem oldható meg. A korábbi években kellett volna...
– Nem tud a kormány jelenleg forrást biztosítani a Martinkertváros–Szirma közti út javítására, fejlesztésére.
– Lesz-e a projektnek folytatása (DTM, IMCS)? Nincs rá kormányzati döntés.
– Nem hisszük, hogy ez a beruházás rosszabb helyzetet teremtene Miskolcon, mint az eddigi.
– Minden információt meg fognak kapni.

 

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.