Ugrás a tartalomra

„Minden pénz jól jön” – örülnek a Salkaházi-támogatás emelésének

Létrehozva
Az augusztusi közgyűlésen dőlt el: emelik a Salkaházi-támogatás összegét. Így a nyugdíjasok tízezer helyett most tizenegyezer forintot igényelhetnek október végéig. A tíz százalékkal megnövekedett összegnek idén is lesz helye a megkérdezettek szerint.
Kép
Illusztráció: Juhász Ákos 

Mint arról korábban beszámoltunk1000 forinttal, azaz 10 százalékkal nő a Salkaházi programban kifizethető éves támogatás összege, amint az a Nagy-Miskolc programban is szerepelt. Az érintettek erről szeptemberben, levélben kapnak értesítést. Igényelniük október végéig kell, magát a támogatást pedig még karácsony előtt megkapják. A rendezvények megtartását a vírushelyzet befolyásolja majd, hiszen éppen az idősek a leginkább veszélyeztetettek. 

Varga Lajosnak három unokája Amerikában él, öt pedig Magyarországon. – Rendszeresen találkozom velük. Két éve kint is voltunk az államokban. Az itthon maradtakkal megünnepeljük a születésnapokat, névnapokat, idén ballagott a legidősebb a Hermanból. A legkisebb pedig kilenc hónapos, szóval lesz helye a pénznek, amit kapunk. Csak azt sajnáljuk majd, ha elmaradnak a Salkaházi Sára Program rendezvényei, hiszen oda én muzsikusként is jártam fellépni – mondta a nyugdíjas.

Baráth Andrásné szerint meg kell érteni, ha nem tudják majd megtartani az összejöveteleket. – A mi érdekünkben nem találkozhatunk egymással nagy létszámban, úgyhogy mi csak a klubban járunk össze – mondta, hozzátéve, minden fillér jól jön. – Jó helyre kerül majd a megemelt összeg. Én például ősszel szoktam belőle ruhákat vásárolni, vagy félreteszem karácsonyra az unokáimnak.

Szilvás Imre idén is örül a plusz pénznek. – Minden évben várjuk ezt, az emelés pedig mindig jól jön, főleg, ha az nem áremelkedést jelent – mondta a nyugdíjas, aki lelkes résztvevője a programoknak. – Az elsőtől kezdve mindegyiken ott voltam. Próbáltunk mindenkinek lehetőséget igényelni a Salkaházi-rendezvényekre, hogy a klubból akár húsz-huszonöten is együtt mehessünk el, de ez nem mindig sikerült. Nagyon szeretem a főzőversenyeket, a mozit és a színházat is. Várjuk, hogy vége legyen a pandémiának és mihamarabb újra együtt szórakozhassunk - fogalmazott. 



 

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.