Ugrás a tartalomra

Folyamatos a kóbor ebek befogása Miskolcon

Létrehozva
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. által üzemeltetett Miskolci Állategészségügyi telep munkatársai folyamatosan dolgoznak a kóbor állatok befogásán. Heti rendszerességgel, útvonalterv alapján járják be a várost, kifejezetten fókuszálva a kóbor állatok által gyakran látogatott területekre.

A területbejárásokat a Rendészet munkatársaival közösen látják el, amennyiben szükséges, bevonják az illetékes hatóságot is. Az útvonalterv összeállításánál figyelembe veszik az elmúlt időszakban beérkezett lakossági bejelentéseket, észrevételeket, valamint a gócpontnak ítélt városrészeket.
A napokban Tetemvár, Bábonyibérc és Forrásvölgy területekről tíz ebet fogtak be. Az állategészségőrök a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársaival közösen ellenőrizték és felhívták a területen élők figyelmét a felelős állattartásra, kötelező védőoltás, chip behelyezés fontosságára és ezek elmulasztásának következményeire.
Szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény alapján, aki a felügyelete alatt álló kutyát a település belterületén felügyelet nélkül bocsátja közterületre, vagy kóborolni hagyja a szabálysértést követ el. 
Kóbor ebek befogásaival kapcsolatban bejelentéseiket online módon az varosgazda@varosgazda.hu email címen tehetik meg, munkatársaik pedig a +36 (46) 345-103-as telefonszámon fogadják hívásaikat ügyfélfogadási időben.

Örökbefogadás
A befogott kóbor állatot tizennégy napig kizárólag jogszerűen igazolható, eredeti tulajdonosa viheti haza az állategészségügyi telepről. A két hetes megfigyelési idő leteltével, mikrochippel és a szükséges védőoltásokkal, valamint külső-, belső élősködők elleni kezelésekkel már új tulajdonos is örökbe fogadhatja.
A Miskolci Állategészségügyi telepen az állatok megtekintésére és örökbefogadására az online felületükön (http://varosgazda.hu/huseges_gazdat_keresunk) történő kiválasztást követően kerülhet sor, maximum három fő részvételével, kizárólag előzetes időpont egyeztetést követően.


Elérhetőség (munkanapokon 7:30-15:30 óra között):
3527 Miskolc, Fonoda u. 16.
+36 (46) 345-103
varosgazda@varosgazda.hu
 
 
 

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.