Ugrás a tartalomra

A miskolci cégek is profitálhatnak a világgazdaság átrendeződéséből

Létrehozva
A fejlesztési lehetőségekről egyeztetett Miskolc polgármestere a gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárral szerdán a Városházán.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A személyes találkozón szóba került mások mellett a Miskolc 2030 program, a Creative Region, valamint a 2021-27. közötti uniós pénzügyi ciklus is. Az ezekben rejlő lehetőségeket tárgyalta meg Veres Pál polgármester és György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

– Fontosnak tartjuk ezeket a találkozókat. Kíváncsiak vagyunk arra, mik a miskolci fejlesztési elképzelések. Miután átbeszéltük ezeket, megvizsgáljuk, hogyan tudjuk a fejlesztési zóna koncepcióba beilleszteni a miskolci szempontokat – fogalmazott az államtitkár.

Kép

György László kijelentette: az Északkelet-Magyarországi Fejlesztési Zóna fejlesztési terv a legkomplexebb és legjobban kialakított koncepció ma.

– A világgazdaság átrendeződése a magyar, és így a miskolci vállalkozások számára is nagy lehetőségeket rejt. Azért adtunk több mint 500 milliárd forintnyi beruházástámogatást a magyar vállalkozásoknak a veszélyhelyzet óta, hogy erre az átalakulásra fel tudjanak készülni.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.