Ugrás a tartalomra

Bővítések a lakástámogatásban

Létrehozva
Augusztus végén lépett hatályba a lakásfenntartási támogatás módosítása, ami több új elemet is tartalmaz.
Kép

Ilyen például, hogy bővítették a támogatás felhasználásának körét. Így már nemcsak a fűtési költségekhez, hanem más közüzemi díjakhoz – a villanyáram, a víz- és csatornadíj, a közös költség, a gázfogyasztás és a távhőszolgáltatás költségeinek viseléséhez – is igényelhető.

Változott a felhasználás időtartama, a támogatás összege pedig emelkedett. Az eddigi 6 hónap helyett (a fűtési időszak október 1-jétől március 31-éig tart) 12 hónapra terjesztették ki. Tekintettel voltak arra, hogy a háztartások jelentős része átalányban fizeti a közüzemi díjak havi költségét, valamint ezáltal a jogosult a védendő fogyasztói státusz előnyeit egész évben kihasználhatja. Havi bontásban az adható támogatási összege 3 ezer forint (éves szinten tehát 36 ezer forint) lett, az eddigi 2700 forint helyett.

Tűzifát a rendkívüli települési támogatás keretében lehetett eddig igényelni. Ez a lehetőség továbbra is megmarad. A Városgazda telephelyén évek óta felhalmozott és a közterületek gondozása során kivágott fákat szintén felhasználják az eddig készpénzben kifizetett támogatás helyett. A szilárd tüzelésű fűtési módot alkalmazó miskolciak igényelhetik.

A települési támogatás módosításáról szóló rendelet – ami a fenti változásokat tartalmazza – augusztus végén lépett hatályba. A kérelmeket már benyújthatják a miskolciak. Amennyiben jogosult valaki, a támogatást a kérelem benyújtása hónapjának első napjától állapítják meg.
 

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.