Vizsgálatot rendeltek el, majd kiderült, hogy az esetszám négyre nőtt időközben. Az intézmény a fenntartótól és a kormányhivataltól válaszokat vár többek között arra, hogy az érintett osztályok tanulóit karanténba helyezik-e. Kerestük a fenntartót és a népegészségügyért felelős hatóságot, és ha lesz reakció, természetesen azt is közöljük majd. A teljes, hivatalos tájékoztatás itt található.
Több tanár is elkapta a koronavírust a miskolci Kaffka Margit Tagiskolában
Létrehozva
A diósgyőri intézmény honlapján arról számolt be, hogy a múlt héten két táppénzen lévő munkatársnak is pozitív lett a tesztje, de ők már korábban otthon maradtak.
Ez is érdekelhet
Halálig tartó egészséges élet
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.