Az MVK közlése szerint fakivágás miatt szeptember 19-én és 20-án időszakosan lezárják a Futó utcát. Az útlezárás miatt az Auchan 2-es autóbusz közlekedésében késések várhatók. A cég az utazóközönség türelmét és megértését kéri.
Hosszabb lesz a menetideje az Auchan 2-es busznak a hétvégén
Létrehozva
A menetidő növekedését fakivágási munkálatok okozzák.
Ez is érdekelhet
Halálig tartó egészséges élet
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.