Ugrás a tartalomra

Ők választottak: a táncot ünnepelték Miskolcon

Létrehozva
Modern vagy klasszikus, népi vagy break, társas vagy mazsorett – mindegy is, mit választunk, csak táncoljunk! Ez volt a fő üzenete a Miskolcon először megtartott Nagy Táncválasztónak. A Művészetek Házában bő egytucat táncegyüttessel, művészeti iskolával ismerkedhettek meg az érdeklődők vasárnap.

Rövid bemelegítés után kisebb koreográfiákat tanítottak meg az előzetesen regisztrált, a tánccal most ismerkedő érdeklődőknek az iskolák, együttesek tanárai, vezetői. Hangulatot, érzést igyekeztek átadni, megmozdítani egy húrt a szívekben, fellobbantani valami olyan ellenállhatatlan vonzalmat, ami után szenvedéllyé válik a tánc. – Mi magunk is arra törekedtünk, hogy megmutassuk, mennyire jó táncolni, milyen lehet kitartó munkával színpadra állni. Egyáltalán: élvezni a mozgást, a fellépést, a közösséget! – fogalmazott érdeklődésünkre Kocsis Andrea, a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium tánctagozatának vezetője, aki a rövid oktatásba a növendékeket is bevonta. A modern táncok alaplépéseit leshették el tőlük.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Miskolcon is egyre többen választják ezt a mozgásformát – tapasztalják a Miskolc Steelleadersnél is. Molnár Ágnes vezetőedző már egészen fiatalokat is oktat. – 4 éves kortól várjuk a gyerekeket. Azt tapasztaljuk, hogy a legfiatalabbaknak nincs még félelemérzetük, az akrobatikai elemeket nagyon könnyen megtanulják.

És a kereslet mellett szerencsére a kínálat is igen bőséges Miskolcon. Most „csak” 15 táncegyüttest, művészi iskolát ismerhettünk meg a Nagy Táncválasztón – ez a kör nyilván jóval nagyobb, de ezúttal a populárisabb műfajok voltak előtérben. – Azért döntöttünk így, mert Miskolcon először tartottuk meg ezt a programot, és szerettünk volna minél több emberhez eljutni – mondta L. Tóth Evelyn szervező. A Nívó-díjas modern táncpedagógus, koreográfus, a Miskolcon közel 28 éve működő eLTE Best Dance Company-Miskolci Dance Stúdió vezetője úgy fogalmazott: nem pusztán azoknak lehet cél a tánctanulás, akik versenyeken fellépő profik szeretnének lenni.

Kép

– Nem kell különösebb előképzettség ahhoz, hogy valaki jól érezze magát egy táncórán, ahol közösségben lehet, ahol kikapcsolódhat, javíthatja erőnlétét – sorolta.

A Miskolc Televízió Nagy Táncválasztóról forgatott hosszabb anyagát október 1-jén, csütörtökön a Promenád című kulturális műsorban láthatják.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.