Ugrás a tartalomra

Leaszfaltozták a Kis-Hunyad utca lezárt szakaszát

Létrehozva
A közel 180 méteres szakasz felújítását még július utolsó napjaiban zárták le.
Preview Image
Aszfaltozás a Kis-Hunyad utcán - Juhász Ákos képgalériája


Új aszfaltburkolattal látták el szerdán a Kis-Hunyad utca Dayka Gábor és a Dózsa György utca közötti, közel 180 méteres szakaszát. A munkálatokat még július utolsó napjaiban kezdték meg, a több hónapos felújítás során az esővíz-elvezetést, az ivóvízvezetéket, az útalapot, a szegélyeket, és az aszfaltborítást egyaránt cserélték és felújították a járda melletti korlátsort is. 

Petruskó Norbert városházi szóvivő lapunknak elmondta, az aszfaltozást követően a hét második felében az útburkolati jeleket festik fel a szakemberek.

A szakasz rekonstrukciója miatt az autósok terelőúton közlekednek a Vologda utca felé, erre jár július vége óta a 34-es autóbusz is. Korábban azt írtuk, a tervek szerint október elején végezhetnek a felújítással. 

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Ez is érdekelhet

Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.