Ugrás a tartalomra

Hamarosan épülhet az átkötőút

Létrehozva
A hivatal jelenleg a beruházással kapcsolatos közbeszerzési eljárást készíti elő.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Jövőre készülhet el a Dayka Gábor és a Meggyesalja utcákat összekötő új útszakasz. A polgármesteri hivatal sajtóosztálya érdeklődésünkre elmondta, jelenleg a beruházással kapcsolatos közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik, amennyiben a folyamat sikerrel zárul, a kivitelezés 2021 első negyedévében indulhat, és az év végére fejeződhet be.

Ahogyan arról a Miskolci Napló is többször írt, a projektként csak Dayka átkötésként emlegetett szakasz révén egy teljesen új utca születik, ennek viszont az az ára, hogy a Petőfi utca 9., a Petőfi utca 11., a Meggyesalja utca 8. és a Meggyesalja utca 10. alatti épületeket el kell bontani. Az érintett ingatlanok kisajátítása egyébként már évekkel korábban megtörtént, azok jelenleg is üresen várják sorsukat, vagyis a várhatóan jövőre bekövetkező bontásukat.

A tervek a Dayka Gábor és a Meggyesalja utcán között szerint egy kétszer egy sávos, zöldsávval és járdával ellátott útszakasz épülhet meg. A kiviteli tervekben négy útszakaszt említenek, melyet érint a beruházás: a Meggyesalja utca azon szakaszát, mely az új út és a Rácz György utca közé esik; a Meggyesalja utca azon szakaszát, mely az új út és a Reményi Ede utca közé esik; magát új kialakítású utat, mely a Dayka Gábor utca folytatása és a Petőfi Sándor utca rövid szakaszát, mely az új útkeresztezés területét foglalja magában.

A fejlesztés részeként jelzőlámpás csomópontot építenek majd ki a Rácz György – Meggyesalja utca; Dayka utca – Meggyesalja utca; Dayka utca – Petőfi utca és a Dayka utca – Hunyadi utca között, míg Kálvin János utcánál jelzőlámpás gyalogátkelőhely létesül majd. Ezen túl az érintett utcákba becsatlakozó utak egy-egy szakasza is megújul majd.

A projekt megvalósítására a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon keresztül nyert el 900 millió forintot a miskolci önkormányzat.

Ez is érdekelhet

Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.
Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.