Ugrás a tartalomra

Miskolc ad otthont az ország legnagyobb pálinkaversenyének

Létrehozva
A rangos megmérettetésre rekord mennyiségű pálinkát neveztek idén a pálinkafőzdék.

Miskolc ad otthont idén az Országos pálinka- és törkölypálinkaversenynek, amelyre rekord mennyiségű, több mint négyszáz féle pálinkát neveztek a főzdék. A bírálatot szeptember 28. és 30. között tartják a miskolci Polgármesteri Hivatal épületében, ahol harminckét pálinkaszakértő kóstolja és értékeli a nevezett tételeket - írja vasárnap reggeli közleményében a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya.

A Pálinka Nemzeti Tanács által rendezett Országos Pálinka- és törkölypálinkaversenyt, a kereskedelmi pálinkafőzdék legnívósabb hazai megmérettetése. A verseny lebonyolítását követően megismerhetjük többek között 2020 legjobb pálinkáját és átadásra kerül a legeredményesebb főzdének járó díj is. A versenyt a PNT hagyományosan tavasszal szokta megrendezni, idén viszont a járvány helyzet miatt szeptemberre tolódott a bírálat. A helyszínt minden évben más város biztosítja, idén a Miskolc látja vendégül a rendezvényt.

„Az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny a termelőknek és a fogyasztóknak is szakmai visszajelzést ad az aktuális pálinkakínálatról. A champion, az arany, ezüst és bronz minősítés, valamint a részletes szöveges jellemzés a pálinkák készítőinek szól, az ország pálinkája, a legeredményesebb pálinkafőzde, valamint az egyes kategória díjak a közönséget tájékoztatják arról, hogy melyek a piacon elérhető legjobb pálinkák. A versenyt minden évben hagyományosan tavasszal rendezzük meg, idén a járványhelyzet miatt csúszott szeptemberre a tételek minősítése. A biztonságos versenyhez a lehető legtöbb óvintézkedést megtesszük a helyszínen, a bírák pedig csak negatív COVID teszttel foglalhatják el a helyüket Miskolcon – mondta el Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke.

A versenyre pálinkát, törkölypálinkát előállító kereskedelmi főzde nevezhet korlátlan számú mintát, az előállított mennyiségtől függően üzleti vagy egyedi termék kategóriában. A tételeknek – a többi hazai versenytől eltérően – több rostán kell átmenniük, a verseny első lépéseként a termékeket analitikai vizsgálatnak veti alá a NÉBIH. Ezután következik az érzékszervi minősítés, ahol a pálinkákat 32 bíráló kóstolja és értékeli három napon keresztül.

A miskolci verseny különlegessége, hogy idén először külső rendezvények is kísérik. A minősítés három napján három különböző étteremben tartanak ingyenes, regisztrációhoz kötött pálinkakóstoló-kurzusokat, ahol pálinkakedvelők is ízelítőt kaphatnak a bírálat lépéseiből, megtanulhatják felismerni a pálinkahibákat és a pálinkák közötti minőségi különbségeket.
 

(Nyitóképünk illusztráció, forrása: hirado.hu)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét pénteken
Dedikálók meséltek a Könyvhétről
MiskolcKultúra
„Sok az érdeklődő az eső ellenére is” – több író és írónő is erről számolt be a Könyvtér, vagyis a Szent István tér színpadán pénteken. Beszéltek írásaikról is az érdeklődőknek.
Képgaléria
Imasétány Deszkatemplom. Fotó: Osztie Tibor
Ez is az egyház: ministránstalálkozó, bérmálás, jótékonysági koncert, családi nap
MiskolcEgyház
A miskolci vallási közösségek a hétvégén és a következő hetekben is tartalmas lelki feltöltődésre és közösségi együttlétre alkalmas programokat kínálnak.
DAM légifotó. Fotó: Horváth Csongor
A DAM területének rendezése, fejlesztése minden miskolci közös ügye
MiskolcGazdaság
A miskolciak körében érthető módon nagy érdeklődésre tart számot az egykor szebb napokat látott Diósgyőri Acélművek (DAM) sorsa. Dr. Rakaczki Zoltánnal, a terület fejlesztéséért felelős polgármesteri biztossal - több oldalról megközelítve - beszélgettünk el erről a témáról.
Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehet kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra várnak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.