Ugrás a tartalomra

Mozgásban a város 5. - milyen a gyalogosbarát város?

Létrehozva
A program ezúttal is online lesz nyomon követhető.

A gyalogosbarát város lesz a fő témája október 1¬-jén, csütörtökön este hat órától a Mozgásban a város című vitaest-sorozat következő előadásának. A Kerékpáros Miskolc Egyesület által szervezett és Miskolc önkormányzatának támogatásával megvalósult programot a járványhelyzet miatt ezúttal is online, többek között itt, a minap.hu-n lehet majd követni.

Most csütörtökön a gyalogosbarát városról beszél Kézy Béla, a MEGAKOM Tanácsadó Iroda vezetője. A beszélgetéshez Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere mellett F. Nagy Zsuzsanna (Zöld Kapcsolat Egyesület) és Balogh Attila (Észak-Keleti Átjáró Egyesület) csatlakozik.

Ahogyan azt korábban Kunhalmi Zoltán, a KME elnöke a minap.hu-nak elmondta: a vitaest-sorozat célja, hogy egy társadalmi párbeszéd alakuljon ki a város közlekedésével kapcsolatban. Az eddigi alkalmakon szeptember 3-án a közterület-használat (ez még nem online fórum volt), 10-én a közlekedésimód-választás, 16-án pedig a közösségi közlekedés volt a téma.

A programsorozat október 8-án zárul, akkor Mihálffy Krisztina előadását lehet majd meghallgatni, ami a forgalomcsillapításról szól majd. A programsorozat fővédnöke Veres Pál, Miskolc polgármestere. 

Ez is érdekelhet

lánykérés Miskolci Rendvédelmi Technikum
Videón a megható fordulat a rendőreskü után: gyűrű is előkerült Miskolcon
Miskolc
A hivatalos programot egy megható lánykérés tette emlékezetessé.
Miskolc TV első adás
Akkor és most: Miskolc TV
Miskolc
A miskolci televíziózás néhány napja újabb mérföldkőhöz érkezett, a műsorszórás átköltözött az online térbe.
Látók és nem látók tandemeztek át Miskolcon
MiskolcSportVéleményEgészségSzabadidő
Különleges programot szervezett szombatra a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete.
Képgaléria
fotók: Horváth Csongor
A Bükk lábánál nyílt napoztak
MiskolcOktatásKultúraÉletmódSzabadidőKörnyezet
A Szent Ilona Cserkészcsapat szervezésében akadály- és ügyességi versenyeket tartottak a Bodnár Gábor Cserkészparkban.