Ugrás a tartalomra

Lengyelország kész feladni a vétószándékot

Létrehozva
A lengyel kormány már nem akar vétózni. Lehet Orbán egyedül maradt az EU ellen?

Lengyelország kész feladni a vétószándékot az EU 2021-2027 költségvetésével, illetve a koronavírus utáni helyreállítást segítő alappal kapcsolatban is - írja a Reuters a lengyel miniszterelnök-helyettesre hivatkozva. Jaroslaw Govin azt közölte: kormánya hajlandó elfogadni az összesen 1,8 ezer milliárd eurós pénzügyi csomagról szóló megállapodást azzal a feltétellel, hogy ahhoz egy részletes magyarázatot fűznek az uniós források lehívását érintő jogállamisági feltételrendszerről.

Govin az Európai Bizottság több vezetőjével tárgyalt, ezt követően közölte újságírók előtt: "tudatosult bennünk, hogy ha vétót emelünk, akkor az új büdzsé helyett egy olyan megoldás lép életbe, ami nem lenne előnyös a számunkra".

Azt is világossá tette - az unió kb. összes vezetőjéhez hasonlóan -, hogy a lengyelek és magyarok által ellenzett jogállamisági mechanizmus újratárgyalása nem lehetséges. Ezért beérik a magyarázó szöveggel, amelynek célja, hogy világossá tegye: a szabályozás nem alkalmazható arra, hogy nyomást gyakoroljanak a tagállamokra bármilyen más területen, mint az uniós források menedzselése.

A magyar és a lengyel kormány november végén jelentette be: az uniós források lehívásához kötött jogállamisági feltételrendszer elleni tiltakozásul nem csak az erről szóló rendeletet nem szavazzák meg, de készek vétózni a költségvetésről és a helyreállítási alapról szóló megállapodást is. Mivel ez utóbbiak egyhangúságot követelnek meg, a kérdésről egyelőre nem szavaztak a tagállamok vezetői.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.