Ugrás a tartalomra

Mi lett volna ha: elutasították Jakab Péter bérfejlesztési törvényjavaslatát

Létrehozva
Már csak múlt időben beszélhetünk arról a törvényjavaslatról, ami többek közt a legszegényebb régiók béreinek felzárkóztatására irányult.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Velünk a Város frakció is támogatta Jakab Péter jobbikos országgyűlési képviselő törvényjavaslatát, ami lehetővé tehette volna, hogy az alacsony jövedelemért dolgozók teljes személyi jövedelemadójukat visszaigényeljék, a multikat pedig béremelésre kötelezzék.

Kép

A javaslat 3 pontban eszközölt bérfejlesztést a vidéken élő munkavállalók számára: 

- az állam többségi tulajdonában lévő gazdálkodó szervezetek alkalmazzák az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét: egy nyíregyházi postás például ne kereshessen kevesebbet, mint a fővárosban élő társa (ez egyébként gyakorlatilag megegyezik azzal a javaslattal, amit Miskolc önkormányzata tett a kormány felé)

- a magyar kormány tárgyalja újra a multinacionális cégekkel kötött stratégiai megállapodásokat úgy, hogy azok tartalmazzák, milyen ütemben kívánják ezek a cégek fejleszteni a munkavállalók bérsznvonalát.

- lehetővé kell tenni, hogy a kis- és középvállalkozók is tudjanak béreket fejleszteni

Jakab Péter javaslatáról azonban már csak múlt időben beszélhetünk, mivel leszavazta azt az Országgyűlés Vállalkozásfejlestési bizottsága.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.