Ugrás a tartalomra

Kétezernél járnak, tízezer a cél

Létrehozva
Tízezer facsemetét szeretne elültetni – a Nagy-Miskolc program részeként – az önkormányzat 2025-ig a város közterein, illetve a pályázó helyi intézmények udvarán. A program jövőre folytatódik.
Kép
A fásítási program jövőre is folytatódik. (Fotó: Juhász Ákos)

Még szeptemberben közösen ültette el az első fát Veres Pál polgármester és Osváth Zoltán, a Miskolci Városgazda Kft. ügyvezetője Hejőcsabán. A program célja, hogy a következő öt évben tízezer facsemetét – évente két-kétezret – ültessenek el városszerte. A programba a helyi közösségeket, közintézményeket, óvodákat és iskolákat is bevonta az önkormányzat. Idén ősszel több mint két tucat intézmény pályázott és kapott facsemetéket a várostól.
Kertész Béla, a Városgazda műszaki vezetője érdeklődésünkre elmondta, az első ütemet a napokban lezárták. – Ez azt jelenti, hogy ezerötszáz fát mi, ötszázat pedig az igénylő iskolák, intézmények ültettek el. Idén Görömbölyre, a Horváth-tetőre, Komlóstetőre, a Szentpéteri kapuba, Szirmára, a belvárosba, Diósgyőrbe és az Avasra kerültek fák.
Veres Pál polgármester korábban úgy fogalmazott, mindannyiunk érdeke, hogy a város a jelenleginél is zöldebb legyen, és ezt a Nagy-Miskolc program megírásakor is messzemenőkig szem előtt tartották. Az újabb kétezer csemetét a tervek szerint már tavasszal elkezdik telepíteni, amit ősszel folytatnak majd. – Amint lesz rá lehetőségünk, akár bővíthető is a tízezres keret. Igyekszünk ehhez pályázati forrásokat találni.
A csemeték ültetési helyét egy erdőmérnök és Czifrusz Natália városi főkertész segítségével jelölik ki. Olyan fafajtákra esett a választás, amelyek jól tudnak alkalmazkodni a városi környezethez. Ilyenek például a szil- és platánfák, illetve a hárstölgyek.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.