Ugrás a tartalomra

Nem a sertéspestis ölte meg a vaddisznót a miskolci állatkertben

Létrehozva
Nem az afrikai sertéspestis-vírus került be a Miskolc Állatkert és Kultúrparkba – ezt elsőként a Miskolc Televízió Híradójának erősítette meg dr. Bognár Lajos országos főállatorvos. A szakembertől megtudtuk, hogy a gyanú miatti protokoll lépett érvénybe, de mivel nem került be, ezért nem is kerülhetett ki a vadaspark területéről az afrikai sertéspestis.

Decemberben pusztult el az állatkert egyik vaddisznója. Az első hírekkel ellentétben azonban nem az afrikai sertéspestis miatt történt mindez. – A miskolci állatkertben nem afrikai sertéspestis okozta a sertés elhullását. A vírus jelenlétét sikerült kizárni a vizsgálatokkal. Más oka volt az elhullásnak – nyilatkozta az országos főállatorvos. Dr. Bognár Lajos hozzátette: a sertéspestis gyanúja miatt kellett intézkedniük, végeztek is laboratóriumi vizsgálatokat, amik fertőzést mutattak ki, ennek okát még keresik.

Kép
Dr. Bognár Lajos országos főállatorvos: a miskolci állatkertben nem afrikai sertéspestis okozta a sertés elhullását

Az afrikai sertéspestis gyanúja esetében a hatóságnak azonnal a legszigorúbb intézkedéseket kell meghoznia, így a Tanyaházban valamennyi „fogékony” állat – így az itt tartott mangalicák és törpesertések – leöléséről gondoskodnia kell, még ha azok egészségesek is.

Ez egy vírusos betegség, amire csak a házi sertés és a vaddisznó fogékony, emberre semmilyen kockázatot nem jelent.

A teljeskörű fertőtlenítés és a járványügyi várakozási idő lejárta után pótolják az állatállományt.

További részletek a Miskolc Televízió esti híradójában.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.