Ugrás a tartalomra

Tízezer Kárpát-medencei diákot képez majd az MCC

Létrehozva
Oktatási tevékenységükhöz a fővárosban és vidéki városokban is patinás épületeket újítanak fel, ezek egyike a miskolci Avas Szálló - írja a Mathias Corvinus Collegium főigazgatójával készült interjújában a Magyar Nemzet.
Kép
Az egykori Avas Szálló lesz az egyik oktatási helyszín. Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

Infrastrukturális fejlesztésekre, tízezer Kárpát-medencei fiatal megfelelő képzéséhez szükséges intézmények építésére és felújítására fordítja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) azt a 94,5 milliárd forintnyi támogatást, amelyet az év végén a magyar kormány a kollégium vagyonát kezelő Tihanyi Alapítványnak juttatott. Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent interjúban elmondta: Budapesten és a vidéki városokban is tradicionális, patinás épületek szolgálhatják a tudományos-kulturális célkitűzéseket.

Az interjút a Magyar Távoirati Iroda (MTI) szemlézte csütörtök reggel, a cikk szerint az MCC jelenleg kilenc, jövő ősszel pedig már 17 helyszínen biztosít képzési lehetőségeket - mondta, hozzátéve: terveik szerint a jövőbeli fejlesztésekkel 35 településen lesznek elérhetők határainkon innen és túl. Az MCC jelenleg 2500 diákot képez ingyenesen tízéves kortól az egyetem végéig, számuk a következő években tízezer fölé emelkedik majd.
    
Hangsúlyozta: olyan ismereteket akarnak adni, amelyeket a fiatalok máshol nem kaphatnak meg, és kiemelte, hogy a régióban egyedülálló vezetőképzési módszertant biztosítanak az MCC-s hallgatók számára.
    
A főigazgató a lap kérdésére leszögezte: az MCC ideológiailag független, de nem értéksemleges.
    
"Nyíltan vállalunk és képviselünk egyfajta értékválasztást. Az MCC egyik alapértéke, hogy hiszünk a közösségek erejében, és hogy az ember csak ilyen közösségek tagjaként tud kiteljesedni. A magyarság esetében így gondolunk nemzetünk külhoni tagjaira, akikkel elválaszthatatlan érdek- és értékközöséget alkotunk" - fogalmazott.
    
Szalai Zoltán kitért arra, hogy az MCC már most kinőtte a jelenlegi infrastrukturális kereteket. Budapesti központjuk, az egykori munkásőrség országos főparancsnokságának épülete nem méltó egy országos tehetséggondozó intézményhez, azt el fogják bontani, és helyére új épületet emelnek. Emellett a fővárosban és vidéki városokban is patinás épületek szolgálhatják a tudományos-kulturális célkitűzéseket: a pécsi Tiszti Kaszinó, a miskolci Avas Szálló (azt, hogy az épület gazdát cserélhet, és eredeti pompájában újulhat meg, november végén jelentette be Veres Pál, Miskolc polgármestere - a szerk.), és más helyszíneken is egy-egy város, közösség ikonikus épületei, melyek most üresen állnak.
    
A főigazgató kitért arra is: a cél az, hogy az MCC gyakorlatilag fenntartsa magát, ezt szolgálja az állami részvények Országgyűlés általi korábbi átadása, és ezért tartják fontosnak a könyvpiaci terjeszkedést is.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.