Lázár Dorina, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. PR- és kommunikációs vezetője elmondta, a korábbi évekhez hasonlóan végzik a kidobott karácsonyfák elszállítását, díszek és talp nélkül. – Családi házas övezetben a vegyes hulladékgyűjtés napjain szállítjuk el a fenyőfákat a hulladékgyűjtő edényzet mellől, társasházi övezetekben hetente egyszer, szombati napokon végezzük el ezt a munkát. Az első gyűjtés január 9-én lesz, utána 16-án, 23-án és 30-án szállítjuk el a kidobott karácsonyfákat. Itt arra kérjük a lakókat, hogy egy helyre gyűjtsék össze a fákat. A lényeg, hogy a hulladék ne akadályozza sem az autós, sem a gyalogos forgalmat.
A héten már elszállítják a kidobott fenyőfákat
Ez is érdekelhet
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.