Ugrás a tartalomra

Elhunyt Vass Gábor

Létrehozva
Hosszan tartó, súlyos betegséget követően elhunyt Vass Gábor. Betegsége mellett is erőn felül és jókedvűen dolgozott – írja Facebook-oldalán a Szinkronjunke blog.
Kép
Vass Gábor

A színész 2005-ig az HBO, 2014-től az AMC csatorna hangja, 2017-től pedig a Retro Rádió hangja volt. A Retro Rádió facebook-oldalán így búcsúzott hivatalos hangjától:

"64 éves korában, koronavírus-fertőzés következtében elhunyt Vass Gábor, a Retro Rádió hangja. Megrendülten búcsúzunk kollégánktól és jó barátunktól. Ő adott hangot a szavainknak, és nekünk most elfogytak a szavaink…

Vass Gábor több mint 3 évig volt hallgatóink ismeretlen ismerőse, 2016 óta dolgozott a Retro Rádió hangjaként.

Kömlőn született, Egerben járt iskolába. 1978-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Várkonyi Zoltán legutolsó osztályának növendékeként. Jellegzetes orgánumának köszönhetően rendszeresen szinkronizált, több rádiónak és televíziós csatornának is ő volt a hangja. Játszott Szolnokon, Szegeden és a Madách Színházban is.

A család tisztelettel kéri a sajtó munkatársait, hogy fájdalmukat és gyászukat tartsák tiszteletben, nem kívánnak nyilatkozni.

Isten veled, Gábor!"

Vass Gábor 1956. június 23-án született Kömlőn. 1978-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán legutolsó osztályának növendékeként. Egy évadot a Szolnoki Szigligeti Színháznál töltött, 1979 és 1984 között a Szegedi Nemzeti Színház, majd tíz évig a Madách Színház tagja volt, ezután szabadúszó lett. Láthattuk a Gyerekrablás a Palánk utcában és a Fekete gyémántok című filmekben, szerepelt a Nyolc évszak, a Kisváros (Farkas százados) és a Szomszédok című sorozatban - az utóbbiban Vitézt alakította, aki Mágenheim doktor feleségének, Julinak csapta a szelet. 

A Szinkronjunke blog felidézi: Vass Gábor jellegzetes orgánumával keresett szinkronhang is volt. Ő adta Scooby-Doo, az Oroszlánkirályban Mufasa, A Narnia Krónikáiban Aslan, az oroszlán, A kis hableányban Sebastian, a rák hangját. A James Bond-filmekben Sean Connery-t, a Gladiátorban Russell Crowe-t, az Elfújta a szélben Clark Gable-t, a Supermanben Marlon Brandót szólaltatta meg. Többször adta a hangját Samuel L. Jacksonnak,  Danny Glovernek, James Earl Jonesnak, Nick Nolte-nak vagy Ving Rhamesnek is. 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.