Ugrás a tartalomra

LMP: bérkiegészítést a szociális szférában dolgozóknak is!

Létrehozva
Egyszeri, ötszázezer forintos bérkiegészítést követel a szociális szférában dolgozóknak az LMP – mondta a párt országgyűlési képviselője, Ungár Péter csütörtökön Miskolcon.
Kép
Fotó: Végh Csaba

A legrosszabbul fizetett állami alkalmazottak Magyarországon a szociális területen dolgozók, több mint 75 százalékuk a garantált bérminimummal megegyező fizetést, tehát 178 ezer forintot kap, úgy is, hogy sokan közülük 20 éves munkaviszonnyal, felsőfokú végzettséggel rendelkeznek – tudatta Ungár Péter.

A Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője érthetetlennek nevezte, hogy az egészségügyi dolgozókhoz hasonlóan ők miért nem kapták meg az egyszeri, ötszázezer forintos bérkiegészítést. Holott – hangsúlyozta – a szociális dolgozók is a frontvonalban vannak: gondozzák az idősotthonokban a rendkívül veszélyeztetett időseket, és plusz terheket vállalnak a házi segítségnyújtásban. Mindezek ellenére kimaradtak a bérpótlékból, amire a kormány azóta sem tudott megfelelő érvvel előállni.

– Először még szóban sem köszönték meg a szociális szférában dolgozóknak a helytállást. Később ugyan ezt megtették, de nekünk az az álláspontunk, hogy a szóbeli köszönet szép dolog, de a rezsit nem fizeti be – fogalmazott.

Ungár Péter hozzátette: az 500 ezer forintos bérkiegészítés összességében 45 milliárd forintot jelentene az állami költségvetésnek. Összehasonlításképpen: tavaly év végén 43 milliárd forintot csoportosított át a kormány látványsport-beruházásokra. Ebből az összegből lehetett volna finanszírozni a szociális dolgozók egyszeri bérkiegészítését – érvelt az LMP-s politikus, aki felhívta arra is a figyelmet, hogy ezen célból petíciót is indítottak, amit a Béremelést.hu oldalon lehet aláírni.

Ez is érdekelhet

Lakás égett Miskolcon
MiskolcBaleset
A Soltész Nagy Kálmán utcában csaptak fel a lángok.
Erre számítsunk az MVK-nál a régiségvásár alatt
Miskolc
Március 1-jén, vasárnap 07:00 és 15:00 óra között a régiségvásár, valamint karbantartási munkálatok miatt vágányzár lesz a Tiszai pályaudvar és az Újgyőri főtér között.
Ütemezett vízvezeték-rekonstrukcióval folytatódik Miskolc legjelentősebb útfelújítási projektje
Miskolc
Munkálatok kezdődnek a 3-as számú főúton március 4-én, szerdán, 9 órától.
Hétvégén sem érdemes rutinból vezetni a városban
Miskolc
A Miskolci Városgazda munkatársai a város több pontján közterületi munkálatokat végeztek a héten.