Ugrás a tartalomra

Húszemeletes: nem csupán az épület, de környezetének megújítása is a cél​

Létrehozva
Kedvezőbb feltételekkel értékesítené a Szentpéteri kapui húszemeletest a város – erről a témáról a csütörtöki, közgyűlést helyettesítő online konzultáció keretében egyeztettek a képviselők. A tanácskozást ezúttal is a járványhelyzet miatt tartották az online térben Veres Pál polgármester kezdeményezésére, hogy az önkormányzati képviselőket a pandémia ellenére is bevonják a várost érintő ügyek és döntések megvitatásába.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A húszemeletes most szinte teljesen üresen áll, szellemházként magasodik a Szentpéteri kapu fölé. Pedig az előző önkormányzati ciklusban százmilliós nagyságrendben költöttek arra, hogy a szebb napokat is látott toronyházat kiürítsék és egy teljesen új funkciónak megfelelően alakítsák át. Az eredeti koncepciót azonban, amely szerint a 70 méter magas épületet dolgozói apartmanházzá építették volna át a városban működő nagyvállalatok középvezetői számára, nem sikerült megvalósítani.

Kép

Az alsó ablakok bedeszkázva, itt-ott foltokban mállik a vakolat – azt senki sem vitatja, hogy a húszemeletes ebben az állapotban nem maradhat. Éppen ezért került napirendre a csütörtöki online tanácskozáson az értékesítés szándékát tartalmazó javaslat. Az elmúlt időszakban több befektető is érdeklődött az ingatlan iránt, a folyamatos tárgyalások ellenére azonban mindeddig nem sikerült megnyugtatóan rendezni a húszemeletes ügyét. A város célja ugyanis nem az, hogy bármi áron túladjon az épületen, hanem az, hogy a toronyházat és a mellette fekvő kihasználatlan területet együttesen, szerves egészként újítsa meg a majdani beruházó. A csütörtöki tanácskozáson benyújtott előterjesztés arra tett javaslatot, hogy ennek érdekében módosított feltételekkel történhessen meg a fejlesztésre váró ingatlan értékesítése.

Kép

A csütörtöki online egyeztetést ezúttal Varga Andrea Klára alpolgármester vezette, mivel Veres Pál aznap éppen Budapesten, a Miniszterelnökségen folytatott tárgyalásokat. A tanácskozáson részt vevő önkormányzati képviselőknek a napirendi pontokat illetően nem volt sem kifogása, sem érdemi észrevétele, így az online ülésen a húszemeletes értékesítése mellett az eredeti terveknek megfelelően megvitatták a Szimbiózis Alapítvány új beruházásához való városi hozzájárulás kérdését, a Baptista Szeretet Misszió „Új Esély” Központjának kialakításához nyújtandó segítség ügyét, szó esett a 2019-es városi költségvetéshez kapcsolódó maradvány elszámolásrendjéről, a miskolctapolcai strandfürdő üzemeltetőjének kijelöléséről, a kihasználatlan külső ügyfélszolgálati irodák megszüntetéséről, a megyei könyvtár alapító okiratának módosításáról, továbbá megvitatták mások mellett a Győri kapui Judo Club által vállalt határidő-hosszabbítást is.

Kép

A tanácskozást követően Veres Pál polgármester a veszélyhelyzet alatt a közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva módosítja az építési szabályzatot, hogy a Szimbiózis Alapítvány, illetve partnere, a Szorgoshegy Nonprofit Kft. által a Baráthegyi Majorságban egy zöldség-gyümölcsfeldolgozó kisüzem létesüljön. A leendő kisüzemben fogyatékossággal élők és megváltozott munkaképességűek dolgozhatnak majd. A polgármester döntése hozzájárul ahhoz is, hogy a városban a Baptista Szeretet Misszió „Új Esély” néven központot létesíthessen szenvedélybetegek és pszichiátriai betegek gondozására, ezzel hozzájárulva a város kötelező feladatainak minél magasabb szintű ellátásához. Új helyiséget kap a korábbi helyett az önkormányzattól a Kerékpáros Miskolc Egyesület, és kihasználatlanság miatt nem üzemelnek tovább a perecesi, a Szentpéteri kapui, valamint a szirmai külső ügyfélszolgálati irodák. Ezek között ugyanis volt olyan, ahová egy év alatt mindössze egyetlen egy ügyfél tért be, hogy ügyeit intézze.

Az online konzultáción az Ellipsum Élményfürdő üzemeltetése szintén napirendre került. Az erről szóló polgármesteri határozatban az önkormányzat a Miskolctapolcai Strandfürdő-beruházás II. ütemének üzemeltetésével, fenntartásával kapcsolatos feladatok ellátására - a megnyitásig terjedő időszakra - megbízási jogviszonyt kötött a Miskolci Fürdők Kft.-vel.​

Ez is érdekelhet

Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Kistelepüléseken élő diákok és mentoraik találkoztak az egyetem Tanévnyitó élménynapján
MiskolcOktatás
Először találkozhattak egyetemista mentoraikkal a Miskolc környéki kistelepüléseken élő 7-8. osztályos diákok, a Tanítsunk Magyarországért! program tanévnyitó élménynapján.