Ugrás a tartalomra

Nevet kaptak a leendő vakvezetők

Létrehozva
Hagyomány már, hogy Bóbita, egy fekete eb választ nevet a Winnipeg nevű labrador kölykeinek. A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola három éve elkezdett tenyésztési programjában a kilenc legfiatalabb kiskutya már a nyolcadik alom.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

Játszanak egymás farkával, mindent harapdálnak tűhegyes fogaikkal, esznek, isznak, alszanak – most még csak ennyi dolguk van a héthetes kutyakölyköknek. Hamarosan azonban vakvezetők lesznek, ami nagyon komoly munkát jelent számukra. Most töltik utolsó napjaikat együtt a testvérek. Komondi Piroska, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola szakmai vezetője elmondta, nyolchetesen választják el a kölyköket egymástól és anyjuktól. – Főként Pestre és Pest környékére kerülnek az ebek kölyöknevelő családokhoz. A mi szakembereink segítik ezeket a laikus önkénteseket, hogy hogyan fejlesszék a kicsiket, akik egyéves koruk után kerülnek vissza az alapítványhoz kiképzésre. 

A Baráthegyi Vakvezető Alapítvány munkájára sokan számítanak, mert hosszú azok listája, akik vakvezető kutyára várnak Magyarországon. A zsemleszínű labradorok nemrég kaptak nevet. – A Facebookon kérdeztük meg az embereket, hogy milyen neveket adnának leendő vakvezető kutyáknak. A kitétel az volt, hogy s vagy sz betűvel kezdődjenek. Mivel túl sok lehetőség merült fel, úgy döntöttünk, folytatjuk a hagyományt, hogy egyik kolléganőnk kutyája, Bóbita sorsolja ki a befutókat – mondta a szakember. 

Kép

Az elsőszülött neve Sámán lett. Nagyon játékos, aktív kan, kinézetre talán ő hasonlít leginkább az apára, Cosbyra. 

Piros szalag van a nyakában a második kölyöknek. Az eléggé visszahúzódó, nyugis, csendes kis szuka a Szamóca nevet kapta.

A harmadik is kislány lett, egy igazi felfedező, aktív, érdeklődő, nagyon szeret ölben lenni, odavan a simogatásért. Az ő neve Szellő. 

A pink szalagot viselő kölyök rendkívül belevaló teremtés, minden mókában, játékban benne van. Születése óta ő a legaktívabb tagja az alomnak, szeret mindenben az első lenni. A kis szuka neve Szamba lett.

Az ötödik kutyus egy kisfiú. Csendes, békés, nyugis kutya. Nagyon szeret aludni és a pocakját is szereti. Sokat játszik a testvéreivel, de megfontoltan. A Szikra nevet kapta. 

A hatodikként születő kislány volt a legnagyobb az alomban már születéskor is, jelenleg ő a legjobb súlyban lévő eb. A neve pedig Szezám lett.

Serpa egy játékos, jó fej, vidám kisfiú. Kedves és nyugodt, minden játékban benne van. 

A nyolcadikként született kislány az egyetlen eddig, aki ki tudott mászni arról a helyről, ahol születése óta alszanak a mamájukkal. Igazi kalandor, felfedező, nagyon aktív kiskutya. A neve Szöcske lett.
Utolsóként látta meg a napvilágot Száva, a sárga labrador kislány. Imádja az embereket, bármit megadna egy kis simogatásért. Nagyon szeret puszikat osztani.

Ez is érdekelhet

Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.