Ugrás a tartalomra

Dorka és Borka szerint már közel a tavasz

Létrehozva
A miskolci állatkert medvéi február 2-án kijöttek a barlangjukból és már vissza sem mentek. 
Kép
n/a
Dorka és Borka 2012 óta él a miskolci állatkertben. Fotó: Spilman Nóra

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark két medvéje, Dorka és Borka úgy gondolja: már nem kell sokat várni a tavaszra. A nap ugyanis akkor még nem sütött, mikor kijöttek kedden a barlangjukból, ezután pedig úgy döntöttek, már vissza sem mennek. 

A miskolci Medvenapot a vadaspark Facebook-oldalán élőben közvetítette, hiszen a járványügyi korlátozások miatt az intézmény jelenleg nem fogadhat vendégeket.  

A néphagyomány szerint Gyertyaszentelő Boldogasszony napján a medvék viselkedéséből a tavasz közeledtére lehet következtetni.  Az intézmény zoopedagógusa a Miskolc Televízió Híradójának azt mondta: ha szép napsütéses idő van és meglátják az árnyékukat, visszamennek és folytatják téli álmukat. Ilyenkor bizony még hosszú, hideg tél vár mindenkire.

- Ha viszont kijön, és nem látja, meg az árnyékát az azt jelenti, hogy hamarosan beköszönt a tavasz és jön a jó idő – tette hozzá Darvas Katalin, aki emlékeztetett, a két barnamedve 2012 óta vannak a miskolci állatkertben és azóta szinte mindig bevált a jóslatuk. 

 

 


Azt, hogy pontosan mit csinált Dorka és Borka a televíziónk kamerája előtt, a Miskolc TV 18 órakor kezdődő híradójában láthatja, ahonnan megtudhatja azt is, idén bejött-e a medvék jóslata. 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.