Ugrás a tartalomra

Rengett a föld hajnalban a Dunántúlon

Létrehozva
Nagykanizsa közelében volt földrengés hajnalban a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium tájékoztatása szerint.

Azt írták, hogy a földrengés hajnali negyed 5 körül történt, erőssége 2,6 volt a Richter-skálán.

Állításuk szerint a földmozgást a lakosság is érzékelte. Károkról nem érkezett bejelentés az obszervatóriumba.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.
Mutatjuk, ideiglenesen hol keresse a forgalmas belvárosi buszmegállókat
Miskolc
A munkálatok előreláthatóan egy hónapig tartanak.