Ugrás a tartalomra

Gyurcsány Ferenc: Ami az elmúlt napokban történt, az a kormánynak a Waterlooja

Létrehozva
A Demokratikus Koalíció elnöke bírálta a hétvége oltásokkal kapcsolatos történésit. Jobban mondva a történés hiányát.

„Ami az elmúlt napokban történt, meg történik, az szerintem ennek a kormánynak a Waterlooja,” jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke vasárnap egy Facebook-videójában. Gyurcsány Ferenc szerint

„Ha valaki nem tudja megszervezni, hogy 74 ezer embert beoltsanak egy hétvégén, miközben azt mondták, hogy akár százezreket is, és az utolsó pillanatban lemondják, aztán mégse mondják le, (..) az elég gáz.”

A politikus szerint az is kellemetlen, hogy a kormány ügyeskedik a vakcinákkal, és nem hívta le az országnak járó Moderna oltásokat, amiket így a franciák, németek, dánok kaptak. 

„Az, hogy ilyet csinál Magyarország kormánya az közös szégyenünk, de nem közös hibánk. Ez Orbán Viktor kormányának a hibája, és mi fizetjük az árát,”

zárta véleményét Gyurcsány Ferenc.

 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.