A nőnap képe mára egybefonódott az ajándékozással: egy szál virággal, bonbon, plüssmaci. Igazából egyfajta névnappá vált, amikor azért köszöntjük a nőket, mert ennek van az ideje. Létrehozói szerint az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők napja volt eredetileg az ünnep, munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos demonstratív dátum. Az ünnep változott körülötte, de a nő állandó maradt – gondolnánk. De valóban így lenne? Szilárdan áll a múlt század elején megalkotott női eszménykép ma is? Vagy a női identitás, mint olyan is átesett egyfajta megújuláson? Ha igen, mit jelent mindez társadalmi szempontból közelítve meg a kérdést. Erről beszélgettem az ünnep alkalmából Szabó-Tóth Kinga szociológussal.
Mit jelent 2021-ben a nőnap? Kedves gesztus csupán? Hogy viszonyulnak ehhez manapság a nők?
Nőnapkor a nőket ünnepeljük: ez pedig talán a XXI. században sem szégyen. A beszélgetésünk előtt direkt végeztem egy mini felmérést a Facebookon, tartják-e még az ünnepet, szokás-e még köszönteni a nőket, és azt láttam, igen, ez még mindig nem kopott ki a köztudatból. Vannak azonban, akik kikérik maguknak a köszöntést; ennek szerintem több oka is lehet. A napokban láttam Pető Andrea magyar történész, egyetemi tanár, az MTA doktorának egy posztját, amelyben azt firtatta, hogy nőnapi virág helyett a mindennapokban lenne szükség az egyenlő jogokra, esélyekre a munkaerőpiacon. Ez gyakori indoka a gesztus elutasításának: „nem akarunk virágot, inkább egyenlőséget az élet számos területén”. A másik gyakori oka, ha valaki kikéri magának a nőnapi köszöntést, hogy ebben az egészben a szocializmus nőképét látja. Ugye ez az ünnep abban az időben terjedt el Magyarországon, és vált kvázi kötelezővé. A kötelező ünnepeknek pedig máig negatív a hangzásuk.
A nőnap jelentése mára eléggé eltér az eredeti szándéktól. Továbbra is szükséges felhívni a figyelmet a nők helyzetére? Van még jelentősége a nőnapnak?
Azt gondolom, mindent összevetve, igenis van jelentősége a nőnapnak, és nem azt nézve, hogy most hol tartunk, hanem annak tekintetében, hogy honnan indultunk. A világ szerencsésebb felében a nők nincsenek már cselédsorban, ezt ki lehet jelenteni – azt a fajta kiszolgáltatottságot, az önrendelkezési jog hiányát a nőknél, ami az XIX. század előtt, és annak az elején jellemzője volt a társadalomnak, több irodalmi mű is megjeleníti, mint például Kosztolányi Dezső Édes Anna című regénye. Persze nem értünk még célba, ez érezhető, lehet még további jogokért harcolni, ez a dolga a különböző szervezeteknek, mint például a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene alapítvány. Érdekes, hogy anno, amikor megjelentek a női jogok élharcosai, sokszor a nőtársaik dobálták meg őket paradicsommal, az ellen tiltakozva, hogy nem akarnak nadrágban járni, elférfiasodni, egyetemre menni. Ezért van jelentősége annak, hogy honnan jutottunk el hová a nemek közötti egyenlőség tekintetében, hogyan változott meg az általános felfogás.
A nők közéleti szerepét sokszor tekintik egyfajta mércének. Jelenleg hol tartunk ebből a szempontból?
Gyakran elhangzik, hogy alacsony a női politikusok aránya – mind hazánkban, mind világviszonylatban. Ez – a különböző statisztikát böngészve – igaz is, az utóbbi években azonban sokat fejlődtünk e tekintetben. Számos sikertörténetet lehet felhozni manapság a politikában is, mint például Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke. Egyre több jó példa mutatkozik arra, hogy valaki sikeres, emellett többgyerekes családanya és nőies nő egyben. Miért fontos ezt kihangsúlyozni? Nemrégiben olvastam egy interjút Kaja Kallas-szal, Észtország idén hivatalba lépő miniszterelnökével. Arról mesélt, hogy a kampány utolsó szakaszában arra próbálták a kommunikációs tanácsadói rávenni, hogy mélyítse el a hangját és hordjon férfiasabb ruhát. Szerették volna férfiasabb jelenségnek mutatni, mert úgy vélték, ez a követendő irány a politika világában. Ő ezt a kérést megtagadta, és így is nyerni tudott. Megfigyelhető, hogy kialakulóban van az utóbbi időkben a női politikus képe, aki a hivatala mellett is megtartja a nőiességét, és ennek megfelelően kommunikál. Erre jó példa mondjuk az új-zélandi miniszterelnök, Jacinda Ardern is.
A múlt században is voltak erős női politikusok. Mi változott?
Korábban is töltöttek be szerepet nők a politika legmagasabb színterein, a változás mégis érzékelhető. A fent említett politikusi nőképnek az ellenpontja például Margaret Tatcher, aki 1979 és 1990 között volt az Egyesült Királyság miniszterelnöke. Őt nem lehet egy kifejezetten nőies jelenségnek nevezni, nem is törekedett erre. Vasladynek keresztelték politikai berkekben állhatatossága és temperamentuma miatt. Egy másik példája ennek a vonalnak a Németországot 2005 óta vezető Angela Merkel, akit, bár nő, gyakran hasonlítanak Otto von Bismarckhoz, átörökítve rá elődje állandó jelzőjét: Vaskancellár. Egyébként mindkét hölgy konzervatív politikusként került hatalomra. Ezzel csak azt akarom mondani (összehasonlítva az általuk képviselt vezetői stílust a fent említett, nőiesebb vonallal), hogy a trendek változóban vannak. Nem kell feltétlen aszexuálisnak lenni ahhoz, hogy sikeres legyen valaki az élpolitikában, egyre kevésbé muszáj elnyomni a nőiességüket azoknak a hölgyeknek, akik ezt a pályát választják.
El is érkeztünk az egyik legnehezebben definiálható kérdéshez: mit jelent ma nőnek lenni?
Azt gondolom, hogy az új században is mindenhol szerepekkel veszünk részt. Ezt egy jó dolognak tartom. Egy személy sosem teljes személyiségével vesz részt egy adott szituációban, hanem szociológiai értelemben szerepekre tagolva. Valamilyen helyzetben anya vagyok és a férjemnek feleség – ezekben az esetekben fontos a nemi identitásom. Ha azonban szakmai minőségében lép fel egy nő, akkor nem biztos, hogy – mondjuk egy tárgyalóasztalnál – számít a neme. Ott emberek vannak, a szakmaiságon van a hangsúly, így abban a helyzetben, abban a pillanatban jogosan elvárható az aszexualitás.
