Ugrás a tartalomra

Pakusza: egyre több a no-go zóna Magyarországon

Létrehozva
A Mi Hazánk alelnöke szigorításokat vezetne be annak érdekében, hogy a hatóságok eredményesebben tudjanak fellépni ezek felszámolása érdekében.

Kép
Pakusza Zoltán. Fotó: Mocsári László

Bár a politika nem vesz róluk tudomást, No-go zónák igenis vannak Magyarországon. Ezt az a friss hír is bizonyítja, mely szerint Olaszliszkán, a helyi borászatot betonfal és áram segítségével védik a lopások ellen – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján a Mi Hazánk alelnöke, a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke.

- Hazánkban egyre több település válik élhetetlenné. A fenti eset is azt bizonyítja, hogy ezeken a településeken egyre nehezebb megvédeni a becsületesen dolgozó emberek és vállalkozások értékeit, nem beszélve a - sokszor egy élet munkájával felépített - ingatlanok értékéről. A kormány kistelepüléseket fejlesztő programja mit sem ér akkor, ha ott nem lesz megfelelő a vagyon- és közbiztonság” – hangsúlyozta Pakusza Zoltán.

A Mi Hazánk megyei elnöke kijelentette, jelenleg pártja az az egyetlen politikai formáció, amely mer beszélni erről és nem söpri szőnyeg alá a problémát. „A megoldás érdekében kidolgoztuk a Társadalom-védelmi Akciótervünket, amely több olyan törvényjavaslatot is tartalmaz, amely szigorításokat vezetne be annak érdekében, hogy a hatóságok eredményesebben tudjanak fellépni az igénytelen és törvénytelen életmóddal szemben. Fontosnak tarjuk ennek kapcsán a gyermekvédelem teljes reformját is, hogy a felnövekvő generációk hasznos tagjai legyenek a társadalomnak” – zárta a politikus.

Ez is érdekelhet

Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.