Ugrás a tartalomra

Bababarát múzeum lett

Létrehozva
Eddig is nagyon figyeltek a gyerekekre, hiszen a Herman Ottó Múzeum földszintje alatt kialakított tárlatai interaktivitásukban őket célozzák meg. Most azonban már babákkal érkező családoknak is kínál plusz szolgáltatást az intézmény, ahol már nagyon várják az újranyitást.
Kép
Fotó: Mocsári László

Gyerekkel kiállításra menni nehéz, még nehezebb babával. A családok legtöbbször be sem vállalják a múzeumlátogatást. Ezen szeretne változtatni a Herman Ottó Múzeum, ahol babaszobát alakítottak ki, hogy a család többi tagja nyugodtan végigjárhasson a látványos és interaktív élményt nyújtó kiállításokon. Hajdú Ildikó általános igazgatóhelyettes elmondta, mindig készen álltak a fejlődésre. – Évek óta törekszünk arra, hogy minél inkább megfeleljünk a családoknak, ezért tettük meg ezt a fontos lépést. Ezzel bababarát múzeum lettünk. Szeretnénk példát mutatni, hogy elősegítsük ennek a jógyakorlatnak a kialakulását. 

Kép

A Miniszterelnökség által működtetett Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház (CSEÖH) adományának köszönhetően alakítottak ki egy olyan sarkot a Magyar dinoszaurusz-kutatás terme mellett, ahol a kismama puha fotelben ülve tudja megszoptatni gyermekét, tisztába teheti, valamint intim környezetben játszhat a kicsivel. – Megkérdeztünk családokat, hogy hogyan tudnánk elősegíteni a múzeumlátogatásaikat, és ezeket az igényeket fogalmazták meg. Illetve plusz szolgáltatásként dínós bébitaxit is kölcsönözhetnek, amiben kényelmesen végigtolhatják gyermekeiket a tárlatokon – nyilatkozta Jernei Péter, a CSEÖH irodavezetője. 

Az újranyitást követően a családok kötetlenül élvezhetik a múzeumi látnivalókat.

Ez is érdekelhet

Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.