Ugrás a tartalomra

Negyedszázados jubileumhoz ért Aschaffenburg és Miskolc testvérvárosi kapcsolata

Létrehozva
Aschaffenburg egy hetvenezres település Németországban. Az Északnyugat-Bajorországban található kisváros nem csak a címbeli néven, de mint a „bajor Nizza” is mert.
Kép

Testvérvárosai Európa-szerte: a skót Perth, aztán a francia St. Germain-en-Laye, s végül (időrendben is harmadikként) – a borsodi megyeszékhely. Miskolc 11 tesvértelepülése közül a kisebbek közül való, de az egyik legszebb helyen fekvő, nevének eredete sem mindennapi: az Aschaffenburg név (a középkorban Ascaffaburc, Ascapha vagy Ascaphaburg) eredeti jelentése „vár a nyárfás folyó partján” – olvasható az online lexikonban. A mi városunkkal a bajorok 1996-ban, tehát éppen negyedszázada kötötték össze történelmüket.

A kereken 25 éves jubileumot bizonyára szép rendezvények sorozatával ünnepelhette volna a két település, azonban a járvány és karantén itt is közbeszólt... Bizonyára lesz folytatása a dolognak, bepótolják a felek, ami elmaradt, egyelőre azonban online beszélgetés keretében „találkozott” a két önkormányzat vezetője, hogy a kapcsolat folytatása mellett tegyenek hitet. Jürgen Herzing és Veres Pál polgármesterek – érdekesség, hogy mindkettejüket körülbelül egy évvel ezelőtt választották meg, azóta állnak városuk helyhatósága élén – eszmecseréje során szóba került: Herr Herzing járt már nálunk, a tűzoltósághoz és katasztrófavédelemhez kapcsolódó korábbi munkájával összefüggésben hozta a jósorsa Miskolcra. A mostani beszélgetés során egyetértettek abban, hogy fontosnak tartják a testvérvárosi kapcsolatot, szeretnék a jövőben élénkebbé, szorosabbá fűzni az együttműködést. Felidézték a felek, hogy különösen a legutóbbi évtizedben nagyon jó szakmai kapcsolat alakult ki az aschaffenburgi közszolgáltató, a Stadtwerke Aschaffenburg és a Miskolc Holding Zrt. között. Ennek keretében a szakcégek (mint az MVK, a Mihő, a Mivíz) szakmai tapasztalatokat szerezhettek az ottani cégektől, megismerhették a kinti gyakorlatot. Kiemelendő példa továbbá, hogy a Joyson Safety Systems cég (korábbi Takata) itt is, ott is fontos szereplőként van jelen a városok gazdasági életében.

Kép

A negyedszázad folyamán nem egy említésre, emlékezésre méltó esemény közötte össze a bajor és a borsodi város kulturális és társadalmi életét. Csak felsorolásszerűen: többször adott koncertet Miskolcon az 50 fős aschaffenburgi rézfúvószenekar; Miskolc hivatalos delegációja, a polgármester vezetésével, részt vett a vendéglátó város színházának nyitóünnepségén; baráti a kapcsolat az Aschaffenburgi Oratórium Kórus és a miskolci Bartók Béla Kórus között, a Miskolci Szimfonikus Zenekar is adott koncertet Aschaffenburgban; évenként találkoznak a két város önkéntes tűzoltói. Folyamatos a szakmai együttműködés és csereprogram a Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum és aschaffenburgi partneriskolája, a III. számú Szakiskola között, továbbá Dalberg Gimnázium és az Avasi Gimnázium, valamint a Herman Ottó Gimnázium és a Dessauer Gimnázium között van élő kapcsolat. A németek részéről 5 évvel ezelőtt járt utoljára hivatalos delegáció nálunk, a testvérvárosi szerződéskötés 20. évfordulóján, akkori polgármesterük és alpolgármesterük kíséretükkel négy napot töltöttek Miskolcon.

Most, újabb fél évtizeddel később tehát Veres Pál és kollégája, Jürgen Herzing a folytatásról, és azon belül a kapcsolat erősítéséről egyezett meg. A felvázolt tervek közül említsük meg: ősszel, októberben online konferenciát szeretnének rendezni a partnerek, a két város Holding-cége, valamint a miskolci Német Nemzetiség Önkormányzat, illetve túloldalról a Német-Magyar Baráti Társaság részvételével; a partnerség ápolásában résztvevő iskolák, intézmények üdvözlővideókat készítenek; a negyedszázados évforduló tiszteletére 25 kilométeres futást szerveznek, amely majd a két városban egyszerre indul és online lesz követhető az érdeklődők számára is. Ezen felül a települések tematikus bemutatására és ezáltal a testvérvárosi kapcsolat promótálására is figyelmet fordítanak egymás internetes felületein és a közösségi médiában.

Miskolc további tíz testvértelepülésének névsora egyébként a következő: Asan (Dél-Korea), Burgasz (Bulgária), Cleveland (Egyesült Államok), Kassa (Szlovákia), Katowice (Lengyelország), Kayseri (Törökország), Ostrava (Csehország), Tampere (Finnország), Vologda (Oroszország), Yantai (Kína).

A téma a miskolci önkormányzat hivatalos honlapján, videóismertetőkkel a felsorolt városokról.

Ez is érdekelhet

Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehet kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra várnak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.
Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.