Ugrás a tartalomra

Szeles szombat jön

Létrehozva
Az ország nagyobb részén megélénkül a szél szombaton, a Dunántúlon meg is erősödik, helyenként akár viharos is lehet. A hőmérséklet csúcsértéke már csak - az áprilisra egyébként is jellemző - 10-13 fok körül alakul.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) azt írja, a sarkvidék felől érkező hideg levegő egyre nagyobb területet hódít meg a Közép-Európában hullámzó frontrendszer mögött, így a hajnali fagyok már nagyobb területen jelentkeznek a kontinensen. A frontálzóna mentén erősen felhős vagy borult az idő, és nyomában záporok, zivatarok alakulnak ki. Nyugodt, eseménytelen és kora nyárias idő uralkodik a Mediterráneum nagy részén, valamint Nyugat-Európában, ahol már többfelé mérnek 25, 30 fok közötti hőmérsékleti értékeket. Ugyanakkor az Ibériai-félszigeten nyárias záporok teszik változatosabbá az ottani időjárást. A Kárpát-medence időjárására szombat estig az éjszaka átvonult hidegfront lesz hatással, amely mögött északias áramlással hidegebb levegő érkezik fölénk és pénteken elszórtan, szombaton már többfelé várható zápor, néhol zivatar.

Ami pedig a hazai időjárást illeti, nagypénteken késő estig kevés felhő lesz felettünk, de a Tisza vonalának tágabb környezetében erősen felhős lesz az ég, és itt szórványosan kialakulhatnak még záporok. Az éjszakai órákban már erősen felhős vagy borult lesz az ég, és a délnyugati megyékben esőre is kell számítani, csak hazánk északi harmadán lehet kevesebb felhő. Szombaton az összefüggő felhőzet délelőttig dél felé elhagyja az országot, majd napközben a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és többfelé kell záporok, néhol zivatarok kialakulására készülni. Késő estére a legtöbb helyen feloszlanak a gomolyfelhők és kiderül az ég. Éjszaka mérséklődik a légmozgás. 

Az OMSZ jelzése szerint szombaton napközben ismét nagy területen megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik, helyenként viharossá fokozódik az északnyugati, északi szél.
    
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 9 fok között alakul, de az északkeleti országrészben gyenge fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 9 és 13 fok között alakul.
 

(Nyitóképünk illusztráció.)

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.