Ugrás a tartalomra

Nyugodt volt a hosszú hétvége

Létrehozva
Nem történt életveszélyes baleset a húsvéti ünnep alatt Miskolcon.

A húsvéti hosszú hétvége alatt a miskolci mentők plusz egységek beállításával megerősített szolgálatban nagyjából 300 feladatot láttak el.

A járványhelyzet és a kijárási korlátozások hatása érezhető volt: sokkal kevesebb éjszakai bejelentés érkezett, kisebb volt a forgalom is az utakon, mint a korábbi években. Súlyos, életveszélyes sérüléssel járó baleset nem történt. Kisebb sérülések miatt, alkoholos behatás alatt álló személyek ellátására hívták főként a mentőket – nyilatkozta a Miskolc Tv stábjának Leskó Diána, az Országos Mentőszolgálat Észak-Magyarországi Régió kommunikációs munkatársa.

A Miskolci Rendőrkapitányság adatai szerint 11 balesethez vonultak ki rendőrök a hosszú hétvége során: 2 esetben személyi sérülés, kilencben pedig anyagi káros baleset történt. A közúti ellenőrzések során a biztonsági övek használatára fordítottak főként figyelmet a rendőrök. Janasóczki Attila, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre elmondta, a nagypéntektől húsvét hétfőig terjedő időszak különlegessége, hogy vasárnap – amikor általában sok a munkája az ügyeleteknek – megyeszerte nem történt baleset.

Ez is érdekelhet

Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.