Ugrás a tartalomra

Miskolci gyermekétkeztetés – ismét le lehet adni a megrendeléseket

Létrehozva
A Miskolci Közintézmény-működtető Központ (MKMK) azt kéri, hogy aki április 19-ére már szeretné megrendelni gyermekének a szolgáltatást, az legkésőbb április 16. (péntek) reggelig jelezze azt feléjük.

Ismert, hogy a koronavírus-járvány miatt március 8-án bezártak a köznevelési intézmények is, a kormány pedig úgy döntött, hogy központilag felfüggesztik a gyermekétkeztetést. Ebédet külön igény bejelentésére lehetett kapni az MKMK-tól. Minden megrendelt ebédet dobozolt formában szállítottak ki a kijelölt átadási pontokra.

Sőt, később a miskolci önkormányzat arról is döntött, hogy a tavaszi szünet két napjára ingyenes, meleg ebédet biztosít a hátrányos helyzetű, valamint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számára.

Aztán a városvezetés – mérlegelve, hogy a lakosság tűrőképességét és teherbírását az elhúzódó pandémia és annak gazdasági következményei igencsak próbára tették – azt a döntést is meghozta, hogy sem a nyersanyagnormát, sem a szociális és gyermekjóléti intézményi térítési díjakat nem emeli meg, ami egyben azt is jelenti, hogy a köznevelési intézmények étkeztetésért fizetendő térítési díjak mértéke sem változik. Erről bővebben ITT írtunk.

Jelen állás szerint úgy néz ki, hogy április 19-én – a középiskolai osztályok kivételével – újraindul a tantermi oktatás. A Miskolci Közintézmény-működtető Központ kedden arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy az iskolai étkeztetés megrendeléséről az érintett gyermekek szüleinek kell gondoskodniuk. Kérésük: azok, akik április 19-ére már szeretnék megrendelni a szolgáltatást, legkésőbb április 16-án, reggel 8 óra 30 percig írásban jelezzék ezt az mkmk.menza@gmail.com e-mail címre. Kérik megjelölni a tanuló nevét, iskoláját és osztályát. Amennyiben nincs lehetősége e-mailt írni, akkor – szigorú óvintézkedések betartása mellett – ügyfélfogadási időben, személyesen is leadhatja igényét az MKMK ügyfélszolgálatán.

További információk a Miskolci Közintézmény-működtető Központ honlapján olvashatók.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.