Ugrás a tartalomra

Azért fogtak össze, hogy tegyenek a légszennyezés ellen

Létrehozva
Ezer megkérdezett ember közül csaknem kétszázötvenen égetnek otthon hulladékot a legfrissebb kutatások szerint – többek között ez is elhangzott azon a szerdai mini-konferencián, amelyen a Pannon Egyetem kutatói és miskolci szakemberek tanácskoztak.

Szó volt többek között a lakossági hulladékégetés visszaszorításáról és a levegőminőség javításáról. Elhangzott, a lakossági légszennyezés leginkább a szilárd tüzelőanyagok és a korszerűtlen tüzelőberendezések használatára, valamint a hulladékok illegális égetésére vezethető vissza.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Miskolc is csatlakozott a HungAIRy Life projekthez, ami egyebek mellett arra hívja fel a figyelmet, hogy az avarégetés helyett komposztáljunk. A programban tavaly ősszel a Városházán csaknem 600 komposztkeretet vettek át a miskolciak. Akik pályáztak a komposztálóra, azt vállalták, hogy nem égetik el a kerti hulladékot, és részt vesznek egy komposztálási tájékoztatón is. Ugyancsak a projektben új mérőműszereket is felszereltek a város különböző pontjain a Miskolci Egyetemmel együttműködve. Ezekkel folyamatosan monitorozzák a levegő minőségét, hogy kiderítsék, pontosan hol, hogyan és mitől alakul ki szmog Miskolcon.

– Ezer megkérdezett ember körülbelül negyede mondta azt, hogy éget hulladékot otthon – mutatott rá Gelencsér András levegőkémikus, a veszprémi Pannon Egyetem egyetemi tanára. – Kimutattuk, hogy a hulladékok égetéséből mennyivel több káros szennyezőanyag kerül a levegőbe, mint ha tűzifát égetünk. Az első eredmények alapján megdöbbentő felfedezést tettünk, nevezetesen, hogy a hulladékégetésből sokkal több károsanyag származik.

Kép

A kutatásokhoz Magyarországról öt települést választottak ki, köztük Miskolcot is. – A borsodi megyeszékhelyen a PET palackok, és a ruhaneműk égetése a legjellemzőbb – tudatta Nagy Dezső, a miskolci polgármesteri hivatal környezetvédelmi referense. – Rendkívül veszélyes rákkeltő vegyületek keletkeznek óriási mennyiségben, amikor ezeket elégetik. Durván fogalmazva, mérgezik magukat, mérgezzük a szomszédjaikat, a városrészt azok, akik ilyen hulladékokat égetnek el.

Kép

A légszennyezés elsődleges forrása a helytelen lakossági fűtés, az avar és a kerti hulladék égetése, valamint a közlekedés. Azért indult el Miskolcon a HungAIRy Life projekt még 2019-ben, hogy a város levegőminőségén javítson. Varga Andrea alpolgármester hangsúlyozta, nem nézhetik tétlenül, hogy jelentős a légzőszervi megbetegedések száma, hogy romlik a gyerekek egészségi állapota.

A Life projekt még 6 évig tart, amibe szeretné az önkormányzat a legújabb tudományos eredményeket is beépíteni. Ezek közé tartozik azoknak az információknak a közzététele, amiket kutatásokkal mutatnak ki. A konferencián elhangzott az is, hogy a jövőben az önkormányzat, a Miskolci és a Pannon Egyetem közösen olyan drónos módszerek kifejlesztésén dolgozik majd, amellyel az illegális hulladékégetést a helyszínen is ki lehet mutatni.

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.